“Ilyen körülmények között más nem lényeges!”

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: Derencsényi István
Hajdú-Bihar – A listavezető Kaba ismét győzelmet aratott, azonban a többi csapat is megküzdött a pontokért szombaton a megye II-ben.

Komádi SE–Nagyrábé Petőfi SK 2–2 (2–0)

80 néző Vezette: Gyarmati I. (Kiss A., Kovács A.)

Komádi: Puskás Cs.– Simon S., Tóth L., Krimi P., Miczura Varga T., Miczura Varga K., Nagy I., Varga L., Nagy J., Hajdu M., Trippon T. Edző: Szabó Sándor.

Nagyrábé: Szántó F.– Kovács A., Bende L., Máté I. (Cutor Gy.), Szilágyi T., Koszorús I., Tiszai G., Szabó S., Sós P. (Kordás J.), Mátyás A., Horváth R. (Kolompár R.) Edző: Károlyi Zoltán.

Gól: Nagy I., illetve Szilágyi T., Tiszai G. Jók: Miczura Varga K., Nagy J., Simon S., Nagy I., illetve Koszorús I., Mátyás A., Szántó F. Ifi: 3–2

Szabó Sándor: – Sajnos a 2-0-ás vezetés után a második félidőben nem tudtuk azt a játékot nyújtani amit az 1. félidőben. Az adódó helyzeteket kihagytuk és az mint ilyenkor lenni szokott, a vendég csapatnak sikerült kiegyenlítenie. Gratulálok az ifjúsági csapat győzelméhez.

Károlyi Zoltán: – Sajnos az 1. félidőben kispárnával és takaróval mentünk ki a pályára. Komádi eldönthette volna a mérkőzést de hála Istennek a szünetben fel lehetett rázni a fiúkat és ki tudtunk egyenlíteni. Gratulálok a csapatomnak és további sok sikert kívánok komádi csapatának!

Földes KSE–Ebes KKSE 5–1 (3–0)

50 néző: Vezette: Mészáros Cs. (Papp J., Kovács Z.)

Földes: Horváth Zs.– Tóth Z., Hunyadi L., Vincze N., Vincze Cs. (Király Á.), Sápy B., Vincze A., Nagy S., Karácsony F. (Szabó J.), Földesi A., Karacs T. Edző: Karacs Tamás.

Ebes: Kovács J. (Pál T.)– Leiter B., Kovács B., Nagy I., Herman R., Borúzs T., Dávid G., Serdült F. (Dávid T.), Balogh R., Gyalog R., Bencsik A. Edző: Kovács József.

Gól: Nagy S., Vincze A., Földesi A. (2), Szabó J., illetve Nagy I. Jók: Mindenki, illetve Ifi: 4–1

Karacs Tamás: – Végre itthon tudtuk tartani a 6 pontot, mindkét csapatunk teljesen megérdemelten, jó játékkal gyűjtötte be a győzelmet. Gratulálok az ifi csapat győzelméhez. További sok sikert az ebesi csapatnak.

Kovács József: – Később nyilatkozik.

Kismarjai SE–Nádudvari SE 3–2 (1–2)

100 néző Vezette: Pap E. (Tóth M., Dobi Zs.)

Kismarja: Jónás B.– Farkas I., Farkas B., Alimán J. (Nagy K.), Budácsik D., Papp Á., Varga T., Kiss R., Kórász B., Siró G., Kondor L. (Szücs N.) Edző: Tóth Károly.

Nádudvar: Varga Z.– Hirzics L., Kenéz N., Séra P., Pál I., Varga T., Czibere K. (Rostás M.), Rásó P. (Székely Z.), Derceni L., Kiss A. Edző: Gere Csaba.

Gól: Farkas B., Siró G., Papp Á., illetve Kiss A. (2) Jók: illetve Séra P., Derceni L., Kiss A. Kiállítás: Pál I. Ifi: –

Tóth Károly: – Később nyilatkozik.

Gere Csaba: – Mindkét csapat nyílt sisakkal játszott, meg is látszott a játékon, itt is, ott is több helyzet volt, amelyek értékesítésében az első félidőben mi jöttünk ki győztesként, a másodikban a hazaiak. A vége előtt 20 perccel még nekünk állt a zászló, de egy könnyelmű csel, majd később egy buta szabálytalanság, ami a második sárgát és egyben a pirosat is eredményezte, eldöntötte a meccset. A végén már tizenegy emberrel támadtunk, de nem sikerült a pontszerzés, amit a csapat teljes mértékben megérdemelt volna.

Kabai Meteorit SE–Konyári SE 3–0 (2–0)

150 néző Vezette: Csiszár K. (Juhász J., Juhász K.)

Kaba: Biás P.– (Kiss N.),- Kovács M., Szabó B. (Szegi Zs.), Kállai D. (Tőzsér A.), Puskás R., Jeges Z., Kozma L. (Plókai R.), Karika M., Szabó D. (Plókai M.), Németi M., Oláh Z.(Kuhajda Cs.) Edző: Kiss Lajos.

Konyár: Edző: Kiss László.

Gól: Kovács M. (2), Kozma L. Jók: Mindenki, illetve senki. Ifi: 6–1

Kiss Lajos: – 3 alapemberünk hiányát kellett ma megoldanunk, úgy gondolom ez sikerült. Végig irányítottuk a mérkőzést és helyenként tetszetős támadásokat vezettünk. Örülök, hogy mi is tudunk a félpályáról gólt lőni, annak viszont egyáltalán nem örülök, hogy ismét megsérült egy stabil emberünk, egy szerencsétlen szituációban. Jobbulást Csaba! Várunk vissza minél hamarabb! Köszönjük a korrekt játékvezetést és a mérkőzésre kilátogató szurkolók biztatását!

Kiss László: – A Kaba nem véletlenül első. A múltheti eredménynek jobban örültem, de nekünk nem is a Kaba az ellenfelünk, hisz ők szeretnék megnyerni a megye II.-es bajnokságot, mi meg most szeretnénk bekapcsolódni a megye II.-be. Amihez egy jó úton elindultunk, csak ebben a történetben még van munka. Gratulálok a kabának!

Hajdúszováti SKE–Pocsaj KSE 1–2 (1–2)

50 néző Vezette: Puskás Z. (Katona D., Jóni T.)

Hajdúszovát: Nagy D.– Nagy A., Kökény R., Bakk Z., Kaszás Z., Serdült B., Tóth B., Mészáros I., Nagy Cs., Rácz R., Rácz P. Edző: Budai János.

Pocsaj: Mezei J.– Halász R. (Rézműves A.), Kun I., Sóvágó S., Mika J., Nagy P., Szilágyi Cs. (Székely K.), Lakatos R., Makula I., Székely Zs., Murák K. Edző: Sóvágó Sándor.

Gól: Nagy Cs., illetve Székely Zs., Murák K. Jók: Az egész csapat, illetve Mezei J., Mika J., Lakatos R. Ifi: 1–2

Budai János: – Végig küzdelmes mérkőzésen vesztettünk 2–1-re a sportszerűen futballozó Pocsaj ellen. A vereség oka: 2–1-es állásnál kihagytuk a tizenegyest. Köszönöm a szováti csapat hozzáállását és a játékvezetők működését.

Sóvágó Sándor: – A mérkőzés képe pontosan olyan volt mint amire ilyen pályán számítani lehetett. A lényeg, hogy megszereztük a 3 pontot. Ilyen körülmények között más nem lényeges.








hirdetés