Járvány

2020.06.17. 20:58

Az Alkotmánybíróság szerint sem Alaptörvény-ellenes a rémhírterjesztésről szóló jogszabály

A testület azt is kimondta, hogy az új törvény nem sérti a szólásszabadságot, ugyanis csak a közlések szűk körére vonatkozik, kritikus véleményekre nem.

Mindezt Varga Judit jelentette be közösségi oldalán. Az igazságügyi miniszter azt írta:

„Talán így már a BBC riportere is megérti...Ma újra alkalmuk nyílt volna a Magyarország elleni hazai- és nemzetközi rágalomhadjárat főszereplőinek (beleértve a média képviselőit is), hogy elnézést kérjenek, amiért a járvány közepén azzal vádolták a magyar kormányt, hogy a védekezés sikerét elősegítő Btk. szigorítással a véleménynyilvánítást és a szabad sajtót kívánja korlátozni.”

A miniszter asszony azt írta: ma közzétett határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem alaptörvény-ellenes a rémhírterjesztéssel kapcsolatos új büntetőjogi szabályozás, melyet különleges jogrend idején kell alkalmazni. A Testület azt is kimondta, hogy az új törvény nem sérti a szólásszabadságot, ugyanis csak a közlések szűk körére vonatkozik, kritikus véleményekre nem.

A vádakról tehát megint igen gyorsan bebizonyosodott, hogy még igazságmorzsákat sem tartalmaznak – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában