Illúzió

Illúzió
© Illusztráció: AFP
Az öregedésben semmi jó nincsen, – előre szólok, remélem még időben – egyetlen kivételtől eltekintve: reggel, amikor felébredsz, az ágyadban rájössz, hogy senki mással nincs elszámolni valód, mármint, hogy mitévő legyél egész nap, csak a Jóistennel és önmagaddal. Réti János írása.

Valamelyik közeli tegnap másnapján így ébredtem, annak a tudtával, hogy ma sem kell megváltanom a világot. Hatalmas szabadság! Amint ott ébredezek a napfényes szobában, az ablakomnál egy kis lepkét veszek észre, amint kívül, a szúnyogháló közelében táncol és próbál rászállni az én, hálón belüli virágjaimra, melyek persze elérhetetlenek számára. Hogy csak növendék, azaz junior lepke volt-e vagy „gyárilag” ekkora, azt nem tudom, de a kokettálás az folyt köztük megállás nélkül. A kis, mondjuk U20-as lepke, csak keringőzött egyre közelebb a virágcsokorhoz, ígérve neki élvezetet, porzást, de a virágot, illetve virágokat nem tudta meghatni! Már hogyan is tudta volna, amikor a csokor művirágok voltak, így mereven néztek ki a semmibe, élvezve a kelő nap reggeli simogatását. Aztán nagy készültemben észre sem vettem, hogy a kis lepke eltűnt a fák lombjai között, magára hagyva a művirágot, ami rátartiságát megőrizve jelezte, hogy ő, a jó kinézetű művirág, nem dől be a csábításnak, nem hagyja magát megkörnyékezni. Hányszor vagyunk így? Elcsábítva és megcsalatva. Szerelemben, összetartozásban, politikában, hivatásban. És akkor a szúnyogháló gonoszságáról még nem is beszéltünk. Tovább szállunk a trolibusz fölött, várni egy újabb lehetőséget, művirágként pedig csak állni a vázában az ablakban, hervadhatatlanul, remélve, hogy mégis költözik belénk valami élet! Várom a reggelt, hogy megtudjam, visszajön a lepke vagy neki elég volt egy nagy csalódás és jöjjenek másik lepkék!

– Réti János –








hirdetés