Illegális bevándorlás – Tízezer migráns érkezett Horvátországba, támadják a kormányfőt

Zágráb, 2015. szeptember 26., szombat (MTI) – Rekordszámú, tízezer migráns érkezett pénteken Horvátországba, a migránsválság ottani kezdete óta már 65 ezren léptek az ország területére – közölte szombaton a horvát belügyminisztérium. A horvát sajtóban közben keményen támadják Zoran Milanovic horvát miniszterelnököt a migránsválság kezelése, a zágrábi-belgrádi autópálya lezárása, illetve amiatt, hogy feszültséget gerjeszt Magyarországgal és Szerbiával.

A zágrábi belügyi közlemény szerint az éjszaka további 1200 migráns lépte át Horvátország keleti határát. A legnagyobb áradat Tovarnik, Újlak (Ilok) és Strosinac környékére érkezett, a menedékkérők egy része az opatovaci ideiglenes befogadóhelyen van, ahonnan a magyar határátkelők felé szállítják őket.

A minisztérium azzal számol, hogy a magyar határzár és a hideg, esős napok közeledtével a Törökország, illetve Görögország felől érkező menekültek várhatóan “melegebb útvonalat” választanak, Albánián és Montenegrón keresztül fognak haladni. Emiatt a déli Dubrovnik-Neretva megyében már folynak az előkészületek a menekültek befogadására, naponta három-ötezer ember érkezésére számítanak.

A horvát sajtó és ellenzéki vezetők keményen bírálják Zoran Milanovic miniszterelnököt a Zágrábot Belgráddal összekötő autópályán fekvő határátkelő lezárása miatt. A hétfői horvát döntést szerb ellenintézkedések követték, napokra megbénult a két ország közötti személy- és teherforgalom, komoly diplomáciai vita bontakozott ki a két ország között, és végül Zágráb péntek este, az Európai Bizottság nyomására feloldotta zárlatot, Belgrád pedig az ellenintézkedéseket.

A Vecernji List azt írta szombati kommentárjának címében, hogy mindez “költséges játék volt, amelybe Milanovicnak nem kellett volna belemennie”. A lap szerint “le a kalappal” előtte azért, ahogyan viszonyult a menekültekhez, még akkor is, ha a szomszédos országokkal nem a diplomáciai szokásoknak megfelelően járt el. A hősködés és a szerb kormányfővel való kekeckedés azonban költséges és szükségtelen színjáték volt, és szerencsére nem tartott tovább, mert ez még nagyobb veszteséghez és túlkapásokhoz vezethetett volna. “A blokádok és zsarolások elfogadhatatlanok egy sor politikai ok miatt, kiváltképpen olyan időben, amikor az országoknak egymással kommunikálniuk kell, és a legkedvezőbb megoldásokat keresniük maguk és a menekültek számára” – írja az újság.

A Jutarnji List internetes felületén idézi Tomislav Karamarkót, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jobboldali ellenzéki párt elnökét, aki szerint a baloldali miniszterelnök a horvát migránsválság tíz napja alatt “álhumanistából álharcossá vált”, mert először arra szólította fel a migránsokat, hogy haladjanak át a nem létező folyosón, majd bezáratta a határokat, választás előtti megfontolásokból gerjesztette a feszültséget Szerbiával és Magyarországgal, hogy a végén kapituláljon az EU, Szerbia és az üzletemberek nyomására.

A határ magyar oldalán felhúzott szögesdróttal kapcsolatban Karamarko azt mondta, hogy mivel az EU-nak még nincs egységes válasza a migránsválságra, minden ország a saját módján jár el. Felhívja a figyelmet arra, hogy Günter Verheugen német szociáldemokrata politikus, aki 1999-2004 között volt uniós bővítési biztos, azt mondta, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök azt próbálja csinálni, amit a németek várnak tőle, hogy ne kelljen önmaguknak ugyanazt megtenniük.

“Ha ezt mondja egy német SPD-s, akkor miért érez Milanovic miniszterelnök olyan erős késztetést leszámolni Orbánnal, miközben tudvalevő, hogy Magyarország eddig menekültek százezreit fogadta be, és jelenleg kizárólag Magyarországon át mennek a Horvátországból Németországba tartó menekültek?” – firtatja Karamarko, aki szerint a migránsokat emberségesen kell fogadni és azonosítani, hogy az őket fogadó szomszédos országok tudják, kik lépnek a területükre.

– MTI –








hirdetés