Illegális bevándorlás – Konténerfalu nyílt a migránsoknak Calais-ban

Párizs – Az első éjszakát töltötte a migránsok egy része fűtött konténerekben keddre virradó éjjel a franciaországi Calais-ban.

A Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagút francia oldalán található kikötőváros egykori szeméttelepén egy évvel ezelőtt illegálisan kialakult, de a hatóságok által megtűrt sátortábor mellett felállított 125 konténerbe január végéig mintegy 1500 ember költözhet be.

Manuel Valls miniszterelnök Bernard Cazeneuve belügyminiszter társaságában tavaly augusztusban a helyszínen tett ígéretet arra, hogy a migránsok ellátására emberségesebb körülményeket alakítanak ki, mint ami a dzsungelnek is nevezett sátortáborra jellemző.

A helyi prefektúra szerint a sátorvárosban jelenleg mintegy 4 ezren élnek. Októberben legalább 6 ezren torlódtak össze a táborban, azóta viszont 2 ezer embert – akik lemondtak a Nagy-Britanniába való átjutásról és Franciaországban nyújtottak be menedékkérelmet – országszerte 78 befogadóközpontban helyeztek el a hatóságok.

A hétfőn átadott, vízzel ellátott, fűtött konténerek 12 férőhelyesek, a migránsokat emeletes ágyakon helyezték el, konyha és tusoló azonban csak egy szomszédos, kizárólag nappali ellátást kínáló kisebb befogadóközpontban áll rendelkezésre, ahol naponta átlagosan 2400 embert látnak el, osztanak nekik ételt.

Az önkéntesek szerint a korábbiaknál méltóbb körülményeket kínáló konténerekben elsősorban a családok, az idősek, a mozgássérültek és azok a migránsok kapnak helyet, akik a konténerek felállítása előtt is a területen éltek.

Jóllehet a francia kormány javítani kíván azoknak a migránsoknak a körülményein, akik a Nagy-Britanniába való átjutás reményében érkeztek Calais-ba, ugyanakkor nem szeretné, ha ezek az emberek véglegesen a régióban maradnának – hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Fabienne Buccio megyei prefektus. A konténerek ezért elsősorban menedékként és nem végleges elhelyezésre szolgálnak, ahová a migránsok csak azonosítást követően léphetnek be. A hatóságok ígéretet tettek arra, hogy bizalmasan kezelik az adatokat, senkinek sem őrzik meg az ujjlenyomatát.

A prefektus azt is elmondta, hogy a sátortáborban folyamatosan jelen lévő rendőri erőknek naponta 25 embert sikerül meggyőzni arról, hogy Franciaországban nyújtson be menedékkérelmet. “Megszűntek az előállítások, az emberek tíz százalékát kitoloncoltuk, 1800 embert áthelyeztünk. Ennek köszönhetően már nem érkeznek tömegek Calais-ba” – hangsúlyozta a prefektus.

Tavaly októberben két civil szervezet és a calais-i migránsok képviselői gyorsított eljárásban kérték a francia igazságszolgáltatástól, hogy kötelezze az államot, illetve annak helyi képviselőit sürgősségi intézkedések megtételére az illegális bádogvárosban élő emberek méltatlan körülményeinek javítására. A bíróság novemberben helyt adott a kérelemnek, ezt követően gyorsult fel az emberek ellátásának megoldása.

A francia állam sokáig azért nem akart hivatalos ellátóhelyet nyitni a migránsoknak, mert attól tartott, hogy a 15 évvel ezelőttihez hasonló helyzet alakul ki, amikor is a Sangatte nevű üdülőfaluban a vöröskereszt által 1999-ben a koszovói menekültek számára megnyílt befogadóközpontot azért kellett három évvel később bezárni, mert túlterheltté vált.

A calais-i sátortáborban tavasszal még csak néhány száz, elsősorban kelet-afrikai, afganisztáni, iraki és szíriai várakozott arra, hogy az alagúton áthaladó vonatokra felkapaszkodva, illetve a csatornát átszelő kompokon elbújva átjusson a túlsó partra. A szigorú francia bevándorlási politika miatt ugyanis a migránsok között az a vélekedés terjedt el, hogy Nagy-Britannia szívesebben fogadja be a menekülteket, mint Franciaország. Az illegális bevándorlók száma a táborban azután nőtt meg, hogy a kikötőt és az alagutat körülzáró 2 kilométer hosszú és 4 méter magas kerítést augusztusban megerősítette és 400 térfigyelő kamerával szerelte fel az alagutat üzemeltető vállalat, és a Nagy-Britanniába való átjutás gyakorlatilag lehetetlenné vált.

A Calais-tól negyven kilométerre északkeletre található Grande-Synthe nevű település önkormányzata hétfőn jelentette be, hogy az Orvosok Határok Nélkül civil szervezettel együttműködésben egy ötszáz fűtött sátorból álló, “a nemzetközi normáknak megfelelő” humanitárius tábort hoz létre mintegy 1500 ember ellátására, akik Dunkerque kikötőjében várakoznak az átjutásra Nagy-Britanniába.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés