Illegális bevándorlás – Ismét sok migráns várakozik a szerb-magyar határon

Belgrád – Ismét sok migráns várakozik a szerb-magyar határon, és a segélyszervezetek szerint egyre többen lesznek, mert Magyarország naponta csupán 30 embert regisztrál és enged át – írta szerdán a Vecernje Novosti című belgrádi napilap.

Szerbiában jelenleg körülbelül ezer migráns tartózkodik, ők azok, akik a nyugat-balkáni migránsútvonal márciusi lezárását követően az országban rekedtek, illetve akik azóta különböző illegális útvonalakon az országba érkeztek.

Miután a szerb-macedón határ lezárult, egyre több migráns választja a Bulgárián át vezető veszélyes útvonalat, abból az irányból naponta körülbelül 200-an érkeznek, míg egy új útvonalon keresztül, amely Albánián és Koszovón keresztül vezet néhány tucatnyian lépnek be Szerbiába naponta.

A migránsok előbb Belgrádban gyülekeznek, majd buszokkal a magyar határhoz közeli Szabadkára utaznak, onnan pedig vagy a Kelebiát Tompával összekötő átkelőhöz, vagy a horgos-röszkei átkelőhöz utaznak.

Rados Djurovic, a menedékkérők védelmével foglalkozó központ vezetője a lapnak elmondta, hogy Magyarország korábban napi hatvan embert engedett be a határon lévő tranzitközpontokba, a közelmúltban azonban ezt a számot a felére csökkentette. Ez azt jelenti, hogy egyre nagyobbra nőhet a határon már most is álló sátortábor, amelyet a Vecernje Novosti “kis Idomeninek” nevezett utalva a görög-macedón határon kialakult óriási sátortáborra, amelyet a napokban számolnak fel a hatóságok.

Rados Djurovic szerint az elkeseredett emberek áradatát nem lehet megállítani, és ez abból is látszik, hogy vannak, akiket a bolgár hatóságok tízszer is visszaküldtek Törökországba, most mégis Szerbiában vannak. Az év eleje óta a nyugat-balkáni országon 130 ezer migráns haladt át. A szerbiai befogadó központok azonban szinte üresek, a migránsok inkább a határ mentén sátoroznak abban bízva, hogy a magyar hatóságok átengedik őket, illetve arra várva, hogy esetleg embercsempészek juttassák át őket az Európai Unióba.

– MTI –








hirdetés