Illegális bevándorlás – A KKM visszautasítja a francia kormányfő és a volt olasz államfő nyilatkozatát

Budapest, 2015. szeptember 25., péntek (MTI) – A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken közleményben utasította vissza Manuel Valls francia miniszterelnök és Giorgio Napolitano volt olasz köztársasági elnök Magyarországot bíráló nyilatkozatát.

A tárca a közleményben azt írta: a francia kormányfő csütörtökön a France 2 közszolgálati televíziónak úgy nyilatkozott, hogy a migránsok szörnyű körülmények között kelnek át a Földközi-tengeren, majd érkeznek olyan országokba, ahol “néha tűrhetetlen módon fogadják őket”.

Manuel Valls szerint ami Magyarországon történt, méltatlan, “ellentétes az értékeinkkel, a szögesdrót, a szétszakított családok, a félelmetes körülmények között, gyermekek ellen bevetett könnygáz” és a magyar miniszterelnök kijelentése, hogy minden bevándorló bűnöző, tűrhetetlen. Európa hagyományosan befogadó, ezt el kell fogadni, de szabályozott formában – vélekedett.
Minderre Szijjártó Péter közölte: a KKM visszautasítja a Magyarországot ért újabb méltatlan támadásokat. A francia miniszterelnök alaptalanul rágalmazza Magyarországot, állításai teljes mértékben ellentétesek a valósággal.

Magyarország mindenben az európai és nemzetközi normáknak megfelelően jár el, és “nem gondoljuk, hogy a francia rendőrség tétlenül szemlélte volna, ha egy másik ország területéről órákon keresztül kövekkel és betondarabokkal támadják őket” – fogalmazott a miniszter.

A KKM azt is felidézte, hogy a pénteki írott sajtóban megjelent hírek szerint Giorgio Napolitano volt olasz köztársasági elnök a piacenzai jogi fesztiválon kemény szavakkal illette Magyarországot. A tudósítások szerint Giorgio Napolitano előadásában feltette a kérdést: “lehetséges-e tolerálni, hogy a tíz éve EU-tag Magyarország felhúzzon egy olyan szögesdrótkerítést, amely Hitler európai rémuralmát idézi”. Az ilyen fejleményekkel szemben a volt köztársasági elnök szerint “nem elég a szolidaritás szent és sérthetetlen elvére apellálni”, hanem szükség van a 7. cikk szerinti eljárás megindítására a 2. cikkelyben felsorolt európai értékek nyilvánvaló és sorozatos megsértéséért.

Egyes kelet-európai országok viselkedése megkérdőjelezi azt a “felszínes optimizmust”, amely a kétezres évek eleji nagy bővítési hullámot jellemezte – tette hozzá Giorgio Napolitano.

A volt olasz államfő szavairól Szijjártó Péter úgy vélekedett: “Olaszország volt elnökétől a legkevésbé sem vártuk volna, hogy a legsötétebb európai korszakot emlegeti fel Magyarországgal kapcsolatban”. Ez méltatlan és igazságtalan Magyarországgal és a magyar emberekkel szemben. “Állításait visszautasítjuk és kikérjük magunknak” – közölte a tárcavezető.

– MTI –








hirdetés