Így válhat a gyerek boldog felnőtté

Akt.:
Így válhat a gyerek boldog felnőtté
© Fotó: Pixabay
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Hogyan segíthetjük hozzá gyermekeinket a kiegyensúlyozott felnőttkorhoz?

A gyermeknevelés sokak szerint nem nagy kihívás, a gyakorló szülők viszont tudják, hogy boldog és kiegyensúlyozott gyermeket felnevelni felér egy Nobel-díjjal. Az NN Biztosító Zrt. friss kutatásából kiderül, hogy a szülők számára a kiegyensúlyozott jövő az egyik legfontosabb cél a gyermekekkel kapcsolatban, azonban mindössze minden harmadik szülő gondolja azt, hogy biztosan tudja támogatni ebben utódját.

A kulcs az őszinteség

Szerencsére van néhány alapelv, amelyekhez ragaszkodva jó esélyünk van, hogy boldogan dőljünk hátra, amikor felnő a gyermek. Ilyen például, hogy vállaljuk fel az érzéseinket a gyermek előtt. Ha szeretnénk, hogy képes legyen az örömét és bánatát kifejezni, ezt nekünk is meg kell tennünk. A felmérésből látszik, hogy szülőtársaink közel 80 százaléka szerint fontos, hogy gyermekünkkel teljesen őszinték és nyíltak legyünk, még akkor is, ha kisebb korban még nehezebb neki megmagyaráznunk bizonyos dolgokat.

A végeláthatatlan külön­órák sem biztos, hogy jóra vezetnek – a szülőknek kevesebb mint fele tartja fontosnak azt, hogy a gyermek az iskolai foglalkozások mellett különórára járjon a szabadidő rovására. Ha azonban egy kis külső segítség szükséges, azt érdemes megadni a gyermekeknek, és úgy tűnik ebben jók a magyar szülők, ugyanis a kutatás eredményei szerint ötből négy szülő rendszeresen tanul a gyermekével, átlagosan heti 8 órát.

Tartsunk ki mellette!

Minden szülőnek az a célja, hogy a gyermeke megszeresse a tanulást, emellett pedig olyan képzést kapjon, amit tényleg használni tud először a felsőoktatásban, aztán a munkahelyén. Ez nem pusztán a jó pályaválasztás alapfeltétele: ahhoz is alap, hogy felnőttként is örömmel teljenek a napjai. Ha a hagyományos iskola nem felel meg neki, ne adjuk fel: találjunk meg azt a helyet, ahol megértik őt és személyre szabottan foglalkoznak vele. Igen, ez gyakran magániskolát jelenthet, ami pluszköltség a családi kasszában.

Valósítsa meg önmagát

A főiskola és egyetem már olyan korban jön, amikor nem dönthetünk helyette. Fontos azonban, hogy érezze, hogy mellette állunk, hogy elfogadjuk az életcélját, sőt, segítünk a megvalósításában. Fontos, hogy ne essünk bele abba a hibába, amelyet sokan elkövetnek – hagyjuk, hogy a gyermek saját maga határozza meg jövőbeli célját, ne saját meg nem valósított álmunkat próbáljuk rajta keresztül megvalósítani!

HBN