Így fogunk sokkal több halat enni

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: AFP
Debrecen – Az Európai Unió irányelvei szerint az akvakultúra nagyarányú fejlesztése a cél.

Meg kellene duplázni az öt kilogrammos, jelenlegi egy főre eső éves hazai halfogyasztást a következő években. A mai mennyiséggel Magyarország az utolsók között áll az unió tagországai sorában, más országokban évente 4-5-ször ennyi halat fogyasztanak. A kormány a fogyasztás növelését a Magyar Halgazdálkodási Operatív Programmal érné el.

Megdupláznák

Rövidesen elkészül az a program, amellyel megvalósítható a következő években az ágazat előtt álló legfontosabb feladat, vagyis az éves fejenkénti halfogyasztás megduplázása – jelentette ki Viski József, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára. A programot az Európai Bizottsághoz kell benyújtani, és a jóváhagyását követően a jövő évtől a 2020-ig tartó költségvetési ciklusban 15 milliárd forintnyi támogatást jelent a halászati ágazat számára. Ez a keret 3 milliárd forinttal nagyobb, mint az előző időszakban volt.

Együnk több halat

Az EU irányelvei szerint az akvakultúra nagyarányú fejlesztése a cél a tengerparti és a tengerekkel nem rendelkező tagországokban egyaránt. A hazai halfogyasztás növelését elsősorban népegészségügyi szempontok indokolják. Az öt kilogrammnyi egy főre jutó mennyiséggel ugyanis Magyarország az utolsók között áll az unió tagországai sorában, más országokban évente 4-5-ször ennyi halat fogyasztanak – mondta a szakember. A program szerint a hal gyakoribb beiktatásához a napi étrendbe szükség van a feldolgozott, konyhakész haltermékek arányának emelésére. A tógazdaságokból évente lehalászott 20 000-21 000 tonnányi mennyiségnek jelenleg alig néhány százaléka kerül feldolgozva a piacra. Holott a halfasírtra, halkolbászra, gyorsan elkészíthető haltermékekre nagy lenne a kereslet. Ezért a következő években a halfeldolgozásra berendezkedő gazdaságok jó eséllyel pályázhatnak majd a forrásokra. Célszerű növelni a halfajták kínálatát is: a halgazdaságokban lehalászott mennyiség 80 százaléka jelenleg ponty. A harcsa, a csuka, a süllő és a pisztráng azonban jobban eladható, ezek a ragadozó halak exportképesek is.

HBN








hirdetés