Ifjúsági Liga – Döntetlent játszott és kiesett a Honvéd-MFA

Budapest – A Budapest Honvéd-MFA U19-es labdarúgócsapata házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott az orosz FK Krasznodar együttesével az Ifjúsági Liga bajnoki ágán a második forduló szerdai visszavágóján, így kiesett.

A kispestiek súlyos, 8-0-s vereséget szenvedtek három héttel ezelőtt a párharc első mérkőzésén, ezért a visszavágó csupán formalitás volt.

A felnőtt Bajnokok Ligája főtábláján szereplő 32 klub utánpótláscsapatain kívül az előző évi UEFA-együtthatók alapján a legjobb 32 ország U18-as bajnoka is részt vesz az Ifjúsági Liga küzdelmeiben, így került a mezőnybe a kispestiek korosztályos együttese.

A főtáblán a fiatalok ugyanazon csoportbeosztás alapján küzdenek a továbbjutásért, mint a felnőttek. A bajnoki ágon két oda-visszavágós kört rendeznek, amely után a nyolc továbbjutó a másik ág csoportmásodikjaival küzd meg a 16 közé jutásért.

A rájátszásnak két magyar szereplője lesz, ugyanis Szoboszlai Dominik osztrák csapata, a Red Bull Salzburg, valamint Schön Szabolcs holland együttese, az Ajax is továbbjutott a bajnoki ágon.

Ifjúsági Liga, bajnoki ág, 2. forduló, visszavágó:

Budapest Honvéd-MFA – FK Krasznodar (orosz) 1-1 (1-0)

Továbbjutott: a Krasznodar 9-1-es összesítéssel.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából