Ifjúsági Fesztivál a Hajdúdorogi Szent Bazil-középiskolában

Ifjúsági Fesztivál a Hajdúdorogi Szent Bazil-középiskolában
© Fotó: Miska Andrea
Hajdúdorog – 2016. június 10-én, pénteken – a Városhét keretében – középiskolánk diákönkormányzata Treszkainé Jónás Edit tanárnő vezetésével és a Hajdú-Bihar megyei Diákönkormányzatok Szövetsége, valamint Hajdúdorog Város Önkormányzatának támogatásával Ifjúsági Fesztivált rendezett.

Már napokkal a rendezvény előtt megbolydult az iskola: pártok alakultak, diákigazgató jelöltek kezdték meg kampányukat. A diákok többsége Dencze Botond 11. b osztályos tanulót választotta diákigazgatónak, akinek a mandátuma a pénteki napra szólt. A tanítási órák rövidítettek voltak ezen a napon és diákok tartották azokat. A szünetekben játékos feladatok voltak, mely során a diákok összemérhették testi erejüket, kitartásukat, illetve megválaszolhatták iskolánk 25 évéről összeállított kvíz kérdéseit.

A délutáni programokra a város iskolái és óvodái kaptak meghívást és a vendégek egy-egy versenyszámmal mutatkozhattak be, melyet a középiskolások műsora követett. A diákok bemutatták az elmúlt időszak legjobb produkcióit, fellépett Mező Barbara 11. c osztályos tanulónk ugráló kötelével, aki ennek a sportágnak a Diákolimpia bajnoka. A Lego robot emelt informatikus csapatunk robotjukkal ”SZBOK Robival”amivel nemrégiben a súlyhúzó szám olimpiai bajnokai lettek. A versenyen a robot 26 kg-ot húzott el, itt a fesztivál színpadán újabb rekordot ért el, 35 kg-os súlyt vontatott el a gép.

Színesítette még a programot ének, kendó bemutató és néptáncosok. Kuriózum volt az óvodások népi játéka és az általános iskolások csodálatos éneke. A műsoron részt vettek a városi önkormányzat képviselői és a testvérvárosok delegációi.

A műsor végeztével diákjaink a megyei diákönkormányzat segítségével tették színesebbé a vendégdiákok délutánját. Volt kézműves foglalkozás, drón és Lego robot bemutató, Airsoft, Xbox Teq-ball bemutató. Szakközépiskolás diákjaink szakmájukhoz kötődő feladatokkal versenyeztették meg a vendégeket. A résztvevők csokoládét, cukorkát és limonádét kaptak a városi önkormányzat jóvoltából, amit ezúton is szeretnénk megköszönni éppúgy, mint a Hajdú-Bihar megyei Diákönkormányzatok Szövetségének segítő közreműködését. Bízunk benne, hogy ez a rendezvény egy új közös együttműködés kezdete lesz.

– Kerékgyártóné Ihnáth Rita –


Facsemete ültetés, kosármeccs és Szent Bazilos kultúrest a Moziban
Hajdúdorog – Bölcsisekkel ültetett facsemetét Csige Tamás polgármester a Görög Péter Szociális Központ bölcsődei egységének udvarán a Városhét keretein belül. A tradicionális program most is, mint minden évben remek alkalmat ad, hogy a munkába álló anyukák nyílt napon ismerkedhessenek meg az intézmény életével.









hirdetés