Ifi ob: nagy csatát vívott a döntőben a két Bernáth

Akt.:
A két Bernáth (kékben László, pirosban Attila)
A két Bernáth (kékben László, pirosban Attila) - © Fotó: dvscboxing.hu
Debrecen – Házon belül döntötte el a két DVSC-s Bernáth, hogy Attila vagy László a jobb a szombati 49 kilós döntőben az ifjúsági országos ökölvívó-bajnokságon. Élesben, egymást nem kímélve csaptak össze a Salánki-tanítványok Győrben. A bokszcsemege végül egy orrvérzés miatt dőlt el a harmadik menetben.

Ennek a finálénak nem volt vesztese, ám hivatalosan Bernáth Attila nyakába akasztották az aranyérmet, míg nagy harcban szerzett becsületes módon egy ezüstöt Bernáth László.

Salánki László értékelése: Tőlünk független bírók, illetve más szakemberek is elismeréssel szóltak a négynapos ifjúsági ob egyik, ha nem a legnagyobb csatájáról, amelyet a két fiú vívott a 49 kg döntőjében. Sőt, voltak, akik elsírták magukat, hiszen ilyen brutálisan nagy ütközetet, amelyen a boksz minden szépségét felvonultatta a két versenyzőnk, ritkán látni. Nem kímélték egymást, tiszta szívvel megverekedtek egymással. Nagyon forma-forma volt a mérkőzés menete jó darabig, ám a harmadik menet végén orrvérzése miatt leléptették Lacit, pedig szerintem akár végig is mehetett volna a meccs. A két srácból is nagy érzelmeket váltott ki a döntő, összeölelkezve, sírva köszönték meg a másiknak ezt a felejthetetlen élményt.

Mindketten meghívást kaptak a következő válogatott edzőtáborba, amelyben majd a közelgő ifjúsági Európa-bajnokságra készül fel a bő keret.

A DVSC 1 aranyérmet (Bernáth Attila), 1 ezüstöt (Bernáth László), illetve 1 bronzot (Sebestyén Gergely) szerzett a 2017-es fiú ifjúsági országos bajnokságon.

Bernáth Attila a legkiemelkedőbb ökölvívó díját kapta meg, illetve Bernáth László is különdíjban részesült a kiváló bunyójáért. A DVSC az országos csapatösszevetésben a 2. helyet szerezte meg.

– Koppányi Szabolcs –
dvscboxing.hu








hirdetés