Időutazás

Érdekes élményben volt részem a televízió egyik csatornájának jóvoltából. Két vasárnap délután is visszamehettem az időben, jó messzire, pontosan 1962-be, amikor is a tv (h)őskorában országos tehetségkutató versenyt hirdettek Ki Mit Tud? címmel – ennek döntőjét közvetítették most újra. Kenyeres Ilona írása.

Akkor nekünk még nem volt televíziónk, sőt a szomszédaink közül sem rendelkezett senki ilyen „távolbalátó” készülékkel, ezért most, több mint 50 év távlatából igen nagy figyelemmel szemléltem az akkori eseményeket. Érdekes, s egyben szomorú is volt látni a nemrég elhunyt Benkó Sándort a műszaki egyetem zenekarában klarinétozni, és nagy élmény volt az akkor 14 éves, mutáló hangú, láthatóan lámpalázas kis Kern András is, aki kitűnően parodizálta Alfonzót és Brachfeld Siegfriedet – előrevetítve későbbi foglalkozásának egyik meghatározó alkotó elemét. Koncz Zsuzsa is ekkor szerepelt először televízióban, ám a táncdal kategóriában az a Bakacsi Béla lett a nyertes, akit később egy még ma is aktív, jónevű énekes taszított le úgymond a trónról – a bennfentesek pletykái szerint nem túl fair eszközökkel. No de erre már alig emlékszik valaki. Csak néztem a mai Csillag születik elődjét, hallgattam az akkori ifjak énekét, verseit, paródiáit, néztem a táncokat, a bűvészmutatványt, és ámuldoztam, mennyi tehetséges fiatal volt már akkor is kis hazánkban. Egykori füttyművészünk, az akkor érettségiző Hacki Tamás nevét is e műsor tette ismertté – ő később fül-orr-gégész lett, a szimpatikus kis bűvész, Gloviczki Péter pedig elismert érsebész Minesotában, ám a bűvészkedést sem hagyta abba. A közönség pedig önfeledten, mindenféle „beintés” vagy előtapsoló nélkül, határtalan lelkesedéssel „tette a dolgát”, hangot adva tetszésnyilvánításának és csalódottságának is, valamint, annak rendje és módja szerint, már akkor is szavazhatott. Szépen megcímzett, felbélyegzett borítékba rejtett levelekben tudathatta, kit szeretne győztesként látni a vetélkedő végén, amikor is a győztesek jutalma a helsinki Világifjúsági Találkozón való részvétel, vagy Szovjetunió-beli körutazás, esetleg csehszlovákiai utazás volt. Több alkalommal képhiba is „színesítette” az egyébként akkor még fekete-fehér adást, ahol a versenyzők produkciójuk végén egy vonat alakú díszletbe szálltak be, s egészen addig ültek ott, amíg egy – a zsűri által jobbnak ítélt fiatal ki nem „ütötte” őket. Így történhetett meg aztán, hogy a komolyzenei együttes helyet cserélt az akrobatákkal, a táncdalénekes a füttyössel, a szavaló az operaénekessel – azaz, az alma a körtével. Hiába is hangsúlyozták a zsűritagok, hogy mindenki a maga produkciójának mestere, azért valljuk be, csak nem lehet egyenlőségjelet tenni a merőben más műsorszámok közé. Illetve lehetett – 1962-ben…

– Kenyeres Ilona –








hirdetés