Idősek között az „Úr szolgálóleánya”

Akt.:
Fiatal kori emlékek között Körtvélyessy Ferencné
Fiatal kori emlékek között Körtvélyessy Ferencné - © Fotó: Péter Imre
Földes – Százkettedik évében verset ír, lottózik, ha nyerne, Földesen árvák házát építene, és ő is odaköltözne. Interjú Körtvélyessy Ferencnével, a legidősebb diakonisszával.

A múlt század közepén a diakonisszákat mindenütt tisztelték, számított rájuk az akkori társadalom A nagy háború és Trianon után az árván maradottakat és az időseket gondozták a szeretetmunka keretében. A diakóniai szolgálatot az Országos Református Szeretetszövetség működtette, amelynek elnöke az a Kiss Ferenc volt, aki korábban hat évig református lelkésze volt Földesnek. A diakóniát elsősorban gyülekezeti feladatnak tekintette, de látta, hogy a helyi közösségek erejét meghaladó feladatokhoz nagyobb szervezetre van szükség.

Elsősorban árva- és idősotthonokat létesítettek.

Ma már kevesen élnek azok közül, akik azokban az évtizedekben az Istenbe vetett hittel e szeretetszövetség keretében vállalkoztak lelki segítésre, öregek, árvák, elhagyottak, kórházi betegek ápolására, gondozására, ellátására. A szeretetmunka még élő tanúja a százkettedik születésnapját idén köszöntő Körtvélyessy Ferencné, Fekete Margit, aki ma Hajdúböszörményben a Gondviselés Házában éli idős napjait. Élete javát azonban Földesen töltötte, melynek jó részét árvák és öregek gondozására fordította.

Úgy tudom, hogy nagyon fiatalon került a diakónia vonzásába, lett diakonissza. A felsőkereskedelmi iskolát hagyta el valóban a szeretet szolgálatért?

Rutkán születtem 1916. november 12-én, majd Püspökladányban töltöttem gyermekkoromat. Alig múltam 17 éves, amikor Debrecenben tanultam a kereskedelmet. Ott láttam és ismerhettem meg a diakonissza testvéreket, a szeretetmunkát, azt, hogy milyen szeretettel szolgálták az embereket. Megszerettem tevékenységüket, ahogy sok jót tettek a gyermekekért, öregekért. Megtetszett a szép egyházi élet is és a Református Diakonissza Intézetbe jelentkezve kétéves tanfolyamot végeztem.

Egyszerű volt akkoriban az intézetbe bekerülni? Később hogyan került Földesre és lett árva- és aggmenház vezető?

Csak azt vették fel, aki tanúbizonyságát adta annak, hogy az Úristen hívta el erre a szolgálatra. Alázatos, szelíd, csendes szolgálat volt ez. Csak egészségeseket vettek fel diakonisszának, testben, lélekben épnek kellett lenni. Gyengédség és fegyelem – mindkettőre szükség volt a diakonisszaléthez. Végzésem után Karola testvér néven előbb Nyíregyházára helyeztek, tejkonyha vezetőnek, majd egy év után Földes következett.1932-ben létesült ott az első árvaház, melyet még kettő követett az Országos Református Szeretetszövetség fenntartásában, majd egy aggmenház is létrejött a Kállay László földbirtokos falura hagyott örökségéből. Akkor a környező községekből 40 árvát gondoztunk, tíz bennlakó idős emberen segítettünk. Nagyon jók voltak a helyi emberek, mindig segítettek bennünket. Élelemmel, ruhával. És szeretettel. Életem egyik legszebb részeként egykori gondozottaim emlékeztettek ezekre az évekre leveleikben. Még Kanadából is, hogy az árvaságuk ellenére jó volt gyereknek lenni az árvaházban a kapott szeretet és gondoskodás miatt.

A diakóniai szolgálata mellett férjével önök vetítettek először mozgófilmet a faluban, sőt mozit is létesítettek?

Valóban, férjemmel a községháza nagytermében mi vetítettünk először hangos mozifilmet 1941 szilveszterén. Az árvaházaink javára is rendeztünk később jótékonysági filmvetítéseket. Az egyik ilyen vetítéssel 272 pengőt gyűjtöttünk, mely összeget az árvák felruházására fordíthattunk.1944-ben a régi piactéren építettünk egy mozi termet, de a világháború közbeszólt. Nem tudtunk leadógépeket vásárolni. Férjemet munkaszolgálatra is behívták, de hazasegítette a Jóisten. Aztán államosították mozi termünket, terményforgalmi célra kellett átadni. A történelem a diakóniai munkánkba is közbeszólt, a velem egy időben szolgálatba álló diakonissza társaim is csupán 1949-ig viselhették a számunkra kedves öltözetet. Nálunk is megszűntek az árvaházak, de még az aggmenház is. Mi csak a tanácsháza nagytermében vetíthettünk, alkalmazottként. Később 1957-ben lakossági összefogással megépült a ma is álló Árpád mozi. Férjem mozigépész, én pedig pénztáros lehettem a létrejött Megyei Mozi üzemi Vállalatnál. De amit a Jóisten rám mért, mindig elfogadtam. Nem panaszkodtam. Pedig lett volna miért. Most 80 éves Feri fiunknak 1956-ban a forradalomban való részvétele miatt menekülnie kellett. Évtizedekig nem tudtam róla.1974-ben megözvegyültem. Fiamat hiába kerestettem. 95 éves lehettem, amikor végül fiam gyermekkori barátjához, az egykori szomszédunkhoz Virágh Pálhoz fordultam segítségért. Hála Istennek, ő ismerősei segítségével rövid idő alatt megtalálta Svédországban. Feri most már hazajár hozzám minden évben.

Mancika néninek hogy telnek idős napjai most a Gondviselés Házában?

Hetvenhat éves korom óta lakom itt, Hajdúböszörményben. Régebben a Debreceni Nagyerdei Református Szeretetotthonban minden évben találkoztak az egykori diakonisszák, amely találkozókra Virágh Pál mindig elvitt. Sajnos, később ezek elmaradtak, mert diakonissza testvéreim sorra meghaltak. A Gondviselés Házában sok éven keresztül szerveztem a közösségi életet, imaórákat vezettem, látogattam az otthon betegeit. 84 éves koromig kis Trabantommal még hazajártam Földesre is. Keresztrejtvény fejtéssel, versírással töltöm időmet. Tévét nézek és lottózok. Ha nyernék a lottón Földesen idősek és árvák házát építeném föl, és én is odaköltöznék…

Ügy vettem ki szavaiból, hogy hálával gondol vissza életére. Szép életet tud maga mögött?

Naponta áldom az Istent, hogy megengedte, hogy neki szolgáljak. A Teremtő mindig velem volt. Ha volt is, hogy árván éreztem magam, Isten megvigasztalt azzal, hogy az akaratát teljesítem. Mindig éreztem az Ő végtelen jóságát, és azt, hogy mennyire szeret engem. Most már én is nyugodt szívvel elmondhatom, hogy az Úr szolgálólánya voltam, mert a diakonissza kifejezés ezt jelenti.

– Péter Imre –








hirdetés