Halálra gázolta a nyolcvan éves biciklist a hetvenhét éves sofőr

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció
Debrecen – A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a sofőrrel szemben, aki halálos balesetet okozott Létavértesen.

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folytatott büntetőeljárást a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya K. József 77 éves létavértesi lakos ellen.

A férfi a nyomozás adatai szerint 2015. június 4-én 9 óra 15 perc körüli időben közlekedett az általa vezetett személygépkocsival Létavértesen. A sofőr a gépkocsijával az Árpád téren, a Kossuth utca felől a Debreceni út irányába haladt. A férfi nem a forgalmi viszonynak megfelelően választotta meg járműve sebességét és összeütközött egy elektromos kerékpárt vezető 80 éves férfival, aki a Nagyvárad utca felől balra kanyarodott az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” közúti jelzőtábla utasítása ellenére. Az elektromos kerékpárral közlekedő idős bácsi az ütközéstől felborult.

Az idős férfit a mentőszolgálat munkatársai súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, ahol másnap életét vesztette.

A debreceni rendőrök a szükséges nyomozási cselekmények elvégzése után gyanúsítottként hallgatták ki a 77 éves K. Józsefet. A létavértesi lakos vezetői engedélyét bevonták.

A gyanúsítottal szemben – igazságügyi szakértő bevonásával – folytatott nyomozást a rendőrség 2015. október 2-án lezárta, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

– police.hu –








hirdetés