Idős asszonyt öltek meg

Bocsakikert – Egy melléképületben találtak rá az áldozatra szombaton Bocskaikertben.

Bocskaikertben szombaton 11 óra körül egy családi ház melléképületében találtak rá a 81 éves nő holttestére. A sértett halálát az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint idegenkezűség okozta. A nyomozók a bejelentést követően haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést az elkövető azonosítása és felkutatása érdekében.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárásban kezdte meg az ügy vizsgálatát. A nyomozás érdekeikre hivatkozva részleteket a rendőrség nem közölt. Szőllős Sándor, a település polgármestere a Naplónak elmondta, hogy Bocskaikertben az elmúlt húsz évben ez volt a negyedik gyilkosság, és eddig valamennyi esetben helyi lakos gyilkolt.

Köztiszteletben álló özvegyasszony az áldozat, aki egészen a halála napjáig aktívan részt vett a közösség életében, egy ideig a település nyugdíjasklubját is vezette” – tájékoztatott a polgármester, hozzátéve, hogy eddig éppen azért nem nyertek a térfigyelő kamerarendszerre kiírt pályázaton, mert Bocskaikertben kielégítő a közbiztonság.

HBN-PA