Időnként a kapuba is beáll
Három kapus utazott ki a DVSC-TEVA együttesével a törökországi edzőtáborba, Belekbe: a piros-fehérek Nenad Novakovicsot, Verpecz Istvánt és Erdélyi Miklóst vitték magukkal. Utóbbi játékos-edzőként van jelen, ugyanis Mindaugas Malinauskas a klub döntése értelmében távozhat Debrecenből, ha talál magának csapatot.
A kapusok felkészítéséért felelős trénert kérdezte a Hajdú-bihari Napló az eddig elvégzett munkáról. – Januárban kezdtük meg a téli felkészülést, úgy vélem, amit elterveztünk, azt végre is hajtottuk – mondta Erdélyi. – Itt Belekben már egészen más jellegű edzéseink vannak, inkább a technikát csiszolgatjuk és füves pályákon igyekszünk minél jobban felkészülni a tavaszi mérkőzésekre. Novakovicsra és Verpeczre is csak jókat mondhatok, fogékonyak a munkára és kellően motiváltnak érzem őket. Nova a vasárnapi első meccsen védett, magabiztos volt, tizenegyest és ziccereket hárított. Verpecznek nem volt annyi dolga a kazahok ellen, de ha játékba kellett avatkoznia, azt megfelelően megoldotta. Mindkettőjükkel elégedett lehetek.
A kapusedzőnek fölvetettük, hogy Novakovics a tavaly tavaszi, átlagos teljesítménye után ősszel bombaformában védte végig meccseket. Erdélyi szerint ennek nagyon egyszerű az oka. – A szerb kapus egy esztendeje érkezett Debrecenbe, nyilván azért igazoltuk le, mert láttuk benne a potenciált, úgy véltük, segítségére lehet a csapatnak. Amikor bekerült a csapatba a tavaszi szezonban, átlagos teljesítményre volt képes, nem védett rosszul, de kimagaslóan jól sem. Úgy vélem, meg kellett szoknia az itteni közeget, időbe telt, míg belerázódott a magyar bajnokságba, összeszokott a csapattársaival. A nyári felkészülése remekül sikerült, ahogyan a gárdának is, összeállt a Loki és az ő teljesítménye is jelentősen följavult – fogalmazott Erdélyi Miklós, aki elmondta, nem okoz gondot, hogy kapusként is számítanak rá adott esetben.
- Amikor a klubhoz kerültem egy éve, akkor is arról volt szó, hogy a DVSC-DEAC-ban alkalomadtán védeni fogok, illetve ha eltiltás, vagy sérüléshullám sújtja az együttest, akkor az első csapatnál is segítek. Ráadásul a Loki előtt védtem Nyíregyházán, azaz nem a “semmiből” kellett beugranom az Irtis Pavlodar elleni edzőmeccsen.
- Tamás Nándor -