haon-sportoldal

2008.03.10. 15:56

Kényszerpályán a DKSE: győzni kell!

<p>Debrecen – Legyőzni a Békést! – ez a kötelező házi feladat kedd estére (18 óra) a DKSE csapata számára. A férfi kézilabda NB I. középszakaszának utolsó fordulójában törlesztenivalója is van a hajdúsági legénységnek.</p>

Az ok: éppen a Békés az egyik „bűnös”, amiért most izgulni kell, hogy bejut-e a legjobb négy közé a DKSE.

– Mindképpen szeretnénk revánsot venni a Békésen elszenvedett vereségért. Kemény szikrázó mérkőzésre számítok, mert az ellenfelünk játékának egyik legfőbb jellemzője az agresszív védekezés.

 Hasonlóan kemény csatát várok, mint az ottani volt, csak sokkal sportszerűbbet. Nem lehet más célunk, mint egy nagy különbségű győzelemmel demonstrálni, hogy jobbak vagyunk – fejtette ki Kovács Mihály vezetőedző, aki megjegyezte még, hogy Békésen „megsokszorozott” erővel küzdöttek a hazaiak, s ez is közrejátszott a kudarcukban.

A tréner ugyan nem mondta ki, de eláruljuk: arra utalt, hogy a gyanú szerint a nagy rivális, a PLER vezetői erősen motiválták a békésieket. Akár így volt, akár nem, egy biztos: azon a csatán a hazaiak úgy harcoltak, mint a kiéheztetett farkasok, és legyőzték az esélyesebbnek vélt Debrecent.

A vereség következményeként a DKSE játékosainak és híveinek szombatig izgulniuk kell még, akkor játsszák ugyanis a PLER–Dunaferr összecsapást, melyen eldől, hogy melyik csapat lesz a Veszprém ellenfele az elődöntőben. Ahhoz, hogy a DKSE legyen, a Dunaferrnek győznie kell Pestszentlőrincen.
A DKSE–Békés bajnokit kedden este 18 órától a Sport 1 élőben közvetíti, az eredmény alakulása a HAON-on is nyomon követhető.

BeA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!