Helyi közélet

2013.05.30. 17:33

Megmentik a Karacs Mappát

Restaurálják a püspökladányi születésű térképész évtizedes munkáját.

Restaurálják a püspökladányi születésű térképész évtizedes munkáját.

Püspökladány. Az unokáink is láthatják Karacs Ferenc egyik relikviáját, az Európa Magyar Atlaszát, amelyet pályázati pénzből restauráltat a térképész nevét viselő püspökladányi múzeum. A Karacs Mappa 18 réz táblájából 15-öt újítanak fel.

A műtárgyat 1830-ban adta ki és véste rézbe a püspökladányi születésű térképész Budapesten. A 24 táblára tervezett hatalmas műből végül 21-et sikerült kiadni anyagi korlátai miatt. A megrendelésre készített apróbb munkákat leszámítva 10 éven keresztül dolgozott az atlaszon – közölte Kiss Istvánné, a Karacs Ferenc Múzeum igazgatója.

Savmentes tárolóban pihen majd

A térképlapok erősen szennyezettek, meggyengültek, illetve rongálódtak az elmúlt 183 évben. Az atlasz poros, a lapszélek visszahajlottak, valamint szakadtak, az oldalak néhol hiányosak. Az alkotás állapotfelmérésében és felújítási tervének elkészítésében a Déri Múzeum restaurátorműhelyének munkatársai segédkeztek, ám a hosszadalmas folyamatot Budapesten végzik el.

A renoválással nincs vége a feladatoknak, fontos a megfelelő tárolási körülmények biztosítása, így a püspökladányi múzeumban egy savmentes tárolót készítenek el, ami megóvja a további szennyeződésektől, és mindenféle károsító hatástól az értékes emléket.

HBN-HaBe

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában