Időjárás – Estig 340 esetben riasztották a tűzoltókat a rossz idő miatt

Budapest – Szerda estig 340 alkalommal riasztották a tűzoltókat a rossz időjárás miatt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-vel.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint a legtöbbször – kétszázszor – közúti balesetek miatt kellett intézkedniük, de folyamatosan dolgoznak a letört faágak, útra dőlt villanyoszlopok, elakadt és árokba csúszott járművek miatt is.

A rossz idő és az ezzel összefüggő mentési munkálatok leginkább az ország középső és nyugati részét érintik: Bács-Kiskun és Pest megyében, illetve a fővárosban a legrosszabb a helyzet.

Több településen megsérült az áramhálózat, emiatt 3000-5000 fogyasztónál nincs áram az országban, ez körülbelül 20-22 települést érint – fűzte hozzá. Az áramkimaradások leginkább Bács-Kiskun, Csongrád, Heves, Komárom-Esztergom és Pest megyét érintik.

Hozzátette, a probléma elhárításán folyamatosan dolgoznak a szakemberek, így egyre csökken azon fogyasztók száma, akik áram nélkül vannak.

Szólt arról is, hogy az utakra dőlt fák, illetve a havas úttestek miatt jelenleg tíz települést nehéz megközelíteni, az ott élőket például a rendőrök és a tűzoltók járműveivel szállítják.

Azoknak, akik nem jutottak haza, vagy nincs áram az otthonukban, így nem tudnak fűteni, melegedőhelyeket biztosítanak – mondta Mukics Dániel.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés