Hell 22. Miskolc Rally – Idő, mint a tenger

Akt.:
Hell 22. Miskolc Rally – Idő, mint a tenger
© Fotó: Rigó Fotó
Debrecen – Lenyugodtak a kedélyek, tehát jöhet a Miskolc Rali a debreceni Tóth Attila és Tóth István számára. Igaz a versenyautóra nem jutott túl sok idő a munka mellett, és jelenleg még darabokban van, Attila mégis optimista. Szerinte „Idő, mint a tenger”.

Sikerült megszögelni mindent a vason?

– Nincs azon semmi javítanivaló. Szinte hibátlan a verda. A múltkor még a KPM-hez is elgurultam vele saját lábán. Azért ne mondjuk, hogy nem tesztelem néha. – viccelődik Attila. Beindult, ment, megállt. Ez már nagy szó, nem?! Akkor még mondjuk előrébb járt, mint most, mert jelenleg hajtás nincs alatta. A csütörtök az övé lesz… az egész nap, ígérem. Mert, hogy nincs is más választásunk, ugyanis este indulnánk a Miskolc Ralira.

Örültem, mikor láttam a nevedet a nevezési listán. Minden megoldódott?

– Az, hogy nevezek-e, az nem volt kérdéses az egri versenyt követően. Azért én is ránéztem, de rajta vagyunk a rajtszámos nevezési listán. Megmondom őszintén, én semmit nem tudok a múltkori ügyről, mert engem senki nem keresett meg azóta. Hogy van-e ügy vagy nincs, nem tudom. Vagyis helyesbítek, mástól tudom, hogy talán nincs. De úgy gondolom, hogy vehette volna a fáradtságot az összekötő, vagy az MNASZ, hogy nem csak akkor keresnek fel telefonon, mikor eltiltanak. A lényeg, hogy mi ott leszünk a Miskolc Ralin.

Akkor frissen és üdén újra nekivágtok a csatának a miskolci pályákon?

– A terv az, hogy elkészülünk a Ladával, és versenyezhetünk végre tényleg egy jóízűt, minden kínlódás nélkül. Jó lenne már azt is megtapasztalni, hogy milyen az új navigátorom, mert a múltkor szó szerint úgy mentünk, hogy süket voltam, mert nem volt jó a sisakunk.

A navigátorod számára minden gyorsasági új. De te mennyire ismered a mostani miskolci szakaszokat?

– Bükkszentlászló-Bükkszentkereszten már versenyeztem, és Sáta-Sáta is megvan. Viszont ha emlékeim nem csalnak, Garadna-Mályinka teljesen ismeretlen lesz számomra is. Nekem csak ez lesz új, Pistinek meg minden verseny minden gyorsaságija. Neki nem tudnak nem újat mutatni. Amennyiben működőképes lesz a sisakunk, versenyzünk egy jót. Ha meg nem, akkor ismét pályaautózunk, mint múltkor. – poénkodik tovább Attila.

– Tiba Anita –



Sporthírek






hirdetés