Identitáserősítő kísérlet rocksétával

Akt.:
Identitáserősítő kísérlet rocksétával
© Fotó: Matey István
Debrecen – Többször kizökkent az Ünnepi Könyvhét bevezetésének szánt időutazás a belvárosban.

Szinte lehetetlen kísérletre vállalkoztak a szervezők, amikor a ’80-as évek végének debreceni rockszíntereit bejárva a rocker irodalmárok és irodalmár rockerek találkozóját megszervezték. Lehet, az eredeti célja nem pontosan ez volt, de a séta, majd az azt követő beszélgetés ugyanis leginkább arról szólt: több mint negyedszázad után hogyan definiálják magukat az akkori rockzenei élet (és irodalom) szereplői. Ebben különösen az író, költő, újságíró Poós Zoltán járt élen, aki már 1992-től Budapesten él.

Távkapcsolat

Már a séta során kiderült, hogy az ötletadó az Ünnepi Könyvhét díszvendége, Térey János költő, író, drámaíró volt, ám a tárgyalt korszakban Budapesten végezte tanulmányait. Az akkori szubkultúra szintén irodalmi vonalát képviselő Papp András ugyancsak kimaradt a debreceni rock életből, mert tanítóképzős évei alatt inkább visszajárt Budapestre a barátaihoz, így inkább az ottani alternatív zenei élet ismerője. Az újságíró, író Szénási Miklós, valamint a találkozónak otthont adó Belvárosi Művelődési Ház igazgatója, Jantyik Zsolt, a PG Csoport frontembere viszont tökéletes megfelelője a rocker irodalmár fogalmának, s a többiek bizonygatták, hogy az ismert zenész, Tóth-Laboncz Attila, a Tankcsapda egyik alapítója is ebbe a sorba tartozik, mert remek verseket írt. Ettől ő még valószínűleg nem sorolta magát közéjük, mint ahogyan a Tankcsapda pankosságára vonatkozó Poós Zoltáni kérdésre is érdekes választ adott. Úgy véli, annyira voltak ők Lukács Lacival pankok, hogy az addigi hangszereiket egymással felcserélve játszottak az új bandában, vagyis azt csinálták, amihez nem értettek, s ehhez merészség kellett. De térjünk vissza a sétához.

Bölcső és centrum

A kalauzolást az a Puskás István (Pusi) vállalta magára, aki két zenekarban is énekelt, a Nova Akropolában Poós Zoltánnal és Szénási Miklóssal, az Emanuelle X-ben pedig csak utóbbival szerepelt együtt. A start, egyben az első állomáshely a Modem volt, ahol az egykori Kölcsey-központ állt, mert a lebontott intézmény is több alternatív koncertnek adott otthont. Pusi az indulás előtt jól behatárolta a kort, amelynek zenei és irodalmi kapcsolódásait keresve jártuk be a kultikus helyszíneket koncentrálva a ’80-as évek második felének underground világára, de a múltidézés csapongása hamar kizökkentette a tervezett időutazást. Először a Bethlen utcára befordulva, mert az egykori „Pedi” mellett elhaladva a legendás Lux együttes gitárosa, Tikász Sándor nem állta meg szó nélkül, hogy újabb negyedszázadot visszaugorva az időben, ne hívja fel a debreceni rock bölcsőjére a figyelmet, ahol a Mercur együttes játszott rendszeresen. Ezt egyébként előre borítékolni lehetett, hiszen e sorok írója mellett az ismert irodalmár, Szirák Péter, valamint a Lux másik ikonikus tagja, Pikó Sándor is emlegette a korábbi évtizedek zenei életét, mint a fókuszba állított korszakhoz vezető ösvényt.

Koncerthelyszínek, klubok

A kizökkentett idő már éppen helyre állt, és Pusi Poóssal felváltva a Pásti utcai zsinagóga előtt lelkesen beszélt a kor számukra máig felejthetetlen underground magán műintézményéről, az Entrópia Centrumról, ami a túloldalon működött, amikor egy férfi érkezett az udvarból. Közölte, bent éppen lemezfelvétel folyik, talán arrább kellene hangoskodni. Mert azt még nem említettem, hogy az „idegenvezetés” mikrofonnal történt, ugyanis a szervezők egyik hölgytagja elmésen egy bicikli gyermekülésére rögzített hangszóróval biztosított mobil hangosítást. A társaság arrább vonult, és újra a megfelelő idősíkba terelve az utazást a Bajcsy-Zsilinszky utca sarkán megemlékezett a Rocksuliról, kicsit távolabb tekintve a Széchenyi utcára pedig az Entrópia továbbéléseként a Kisdiófa helyén működő Epicentrumról.

A Piac utca felé folytatva a sétát, következett a valamikori Unicum Presszó, melyben az alternatív zenekarok fellépése mellett irodalmi előadások is színesítették a programot, többek között az Alföldben publikálók közreműködésével. Az utca túloldalán volt koncerthelyszínek sorjáznak, a Víg Mozi (igaz, a rockmatinékat a hatvanas években rendezték), a Bartók Terem, ahol a Magyarországra érkező első jelentős beat együttes, a Nashwille Teens lépett fel 1967-ben, és az egykori Kinizsi, majd Gösser Söröző, ahol a vizsgált időszakban alternatív zenekarok is megfordultak. A sarkon szóba került a volt Szabadság Étterem pincehelyisége, majd a rockidéző csapat a Csapó utcán át az Ady-parkhoz vonult, hiszen a Blaháné utca végében található a tanítóképző egykori kollégiumi épülete, melyben komoly klubélet folyt. Az Ady Gimnázium előtt állva Pusi nem feledkezett meg a rockkultúra utánpótlását biztosító intézményekről sem megemlítve, hogy már a hetvenes évektől folyamatosan működtek zenekarok a debreceni középiskolákban.

Az „elvtársak” figyeltek

Ezzel a séta be is fejeződött, és a múltidézés a már említett beszélgetéssel folytatódott tovább a volt IPK-ban (Ifjúság Politikai Klub), amely az akkori időkben valóban az egyetlen olyan hivatalos hely volt, ahová az alternatív zenei törekvések képviselőit beengedték. Jantyik Zsolt ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy volt egy éles határ: amit 1986-ban még tiltottak, arra a következő évben már ügyet sem vetettek. A rendszerváltás előtti állapotot azért jól jellemzi, hogy a koncertről az öltöző felé menet már ballonkabátos „elvtársak” várták, s csak úgy mellékesen mindent elmondtak neki, amit ő és az öccse, Csaba, a PG Csoport gitárosa csinált vagy tervezett. Az akkori szubkultúrához ez is hozzátartozott, ha olyan tartalmú szövegeket énekeltek, mint Zsolték. S, itt értünk el az időutazás lényegéhez: nem kell görcsösen kapcsolódást keresni a rendszerváltás környéki irodalomban és zenében, mert az az akkor íródott igényes számokban megtalálható, ahogy szerzőik is mindkét műfajban alkottak maradandót.

– Égerházi Péter –








hirdetés