Idén már KAB busz is járja a megyét

Akt.:
Kormányablakbusz megy oda, ahol nincs kormányablak
Kormányablakbusz megy oda, ahol nincs kormányablak - © Fotó: Kormányhivatal
Debrecen – Kormányzati döntés született a kormány­ablakbuszok bevezetéséről. Interjú Rácz Róbert kormánymegbízottal.

Magyarország Kormánya 2011-ben a kormányhivatalok létrehozásával egy időben kezdte meg az országos integrált ügyfélszolgálati rendszer kiépítését, mely 2014-től kezdődően alakult át a ma is ismert megjelenésű és széles körű szolgáltatást nyújtó kormányablak-hálózattá. 2019-ben az úgynevezett mobilizált ügyfélszolgálat létrehozásával lehetőség nyílik a helyben történő ügyintézésre a kormányablakkal nem rendelkező, illetve a közlekedési infrastruktúra szempontjából hátrányban lévő településeken élő állampolgárok számára is, ezzel az ügyfelek hatékony kiszolgálását akadályozó térbeli korlátok áthidalhatóvá válnak. Ez nem jelent mást, mint hogy kormányablakbuszokat (KAB busz) helyeznek üzembe megyénkben is.

Milyen célkitűzések mentén kezdték el az idei évet?

Mindannyian jól tudjuk, hogy a közigazgatás egy olyan összetett rendszer, amely a mindennapi életünk számtalan, szinte minden területén jelen van: legyen szó a gazdaságról, az oktatásról, a kultúráról vagy akár a gyermekvállalásról. A kormányhivatalok folyamatos fejlesztésével olyan közigazgatás elérése a cél, amely kiszolgálja a polgárokat, ahol nincsenek felesleges eljárások, ahol minimálisak a költségek, ahol egyszerűen, gyorsan, egy helyen elintézhetőek az ügyek. A Magyar Kormány, a kormányhivatal ezzel tudja segíteni az állampolgárok, a családok és a vállalkozások boldogulását. Ez az oka annak, hogy a közigazgatásban a fejlesztések soha nem érhetnek véget. A hivatalok működése, az általunk nyújtott szolgáltatások színvonala az elmúlt években sokat javult, de 2019-ben is tovább dolgozunk azért, hogy egyre kevesebb ügyet kelljen intézni, egyre kevesebb papírra, engedélyre legyen szükség.

A mobilizált ügyfélszolgálati irodában az ügyfelek több mint 2500-féle ügykört kezdeményezhetnek | Fotó: Kormányhivatal

Az elmúlt időszakban a magyar közigazgatásban megvalósult modernizálás olyan szerkezetet hozott létre, amelynek alapgondolata, hogy nem lehet senki másodrendű állampolgár annak függvényében, hogy városban vagy falun él. Ezért az állami szolgáltatásoknak mindenki számára elérhetőnek kell lenniük, azonos minőségben. Hol tart e cél megvalósítása?

Valóban, a Kormány azt tűzte ki célul, hogy erősíteni kell a falvak és a kistelepülések megtartó erejét, az életminőség szempontjából a falvak semmiben sem különbözhetnek a városoktól. Ez számunkra azt jelenti, hogy a kisebb településeken élő polgároknak is ugyanazt az egységes arculatú és minőségű szolgáltatást kell kapniuk, mint egy nagyvárosi kormányablakban. Ezért indultak el az úgynevezett mobil ügyfélszolgálatok, a kormányablakbuszok. Napjainkra már tizenegy ilyen segíti országszerte az emberek ügyintézését, az államigazgatás jó minőségű szolgáltatása így mindenkihez el tud jutni. A mobilizált ügyfélszolgálati irodában – a kormányablakhoz hasonlóan – az ügyfelek több mint kétezer-ötszázféle ügykört kezdeményezhetnek, illetve tájékoztatást kaphatnak az eljárások menetéről.

A kormány célja a következő húsz, harminc évben, hogy Magyarország Európa egyik legélhetőbb országa legyen – derül ki a kommunikációjukból. Ezt szolgálják a családtámogatások, a gazdaság és a kultúra megerősítése. A közigazgatás, az igazgatás és az állam szolgáltatásai ezeket az alapvető célokat hogyan tudják elősegíteni?

Azzal, hogy egyszerűsödnek. Azt szeretnénk, hogy ahol az államnak nem kell feltétlenül beavatkoznia, ott ne is tegye meg. Ma a kormányhivatalban több mint két és fél ezer féle ügytípust intéznek a kollégáim. Ezek közül nagyságrendileg hétszázra tehető azoknak a száma, ahol kormányzati döntéssel egyszerűsítés, az összevonás vagy éppen a megszüntetés hajtható végre.

Emellett nagyon fontosnak tartom, hogy az állampolgároknak online is legyen módjuk államigazgatási ügyeik intézésére. Példa erre a földhivatali ügyintézés, melyet az ügyfeleink – a kormányzati tervek szerint – egy-másfél év múlva már online végezhetnek.

Az egyszerűsítést szolgálja továbbá a közigazgatási bíróságok létrehozása, ahol a speciális szakértelem és kapacitás birtokában a vitás államigazgatási ügyek gyorsan lezárulnak majd. Egyfokú fellebbvitel lesz a döntések többségénél, ami azt jelenti, hogy az államigazgatás meghozza a döntését, amit a közigazgatási bíróságon lehet majd megfellebbezni, ami után egy körben megszületik a végleges döntés.

Rácz Róbert elmondta, 2019-ben is tovább dolgoznak azért, hogy egyre kevesebb ügyet kelljen intézni, egyre kevesebb papírra, engedélyre legyen szükség | Fotó: Molnár Péter

Várható még további korszerűsítés a megyei kormányhivatalban, járási hivatalokban?

2018-ban épületenergetikai korszerűsítéseket hajthattunk végre a kormányhivatal ügyfélfogadásra és ügyintézésre használt épületeinek 68 százalékán, vagyis az épületeink mintegy 2/3-án, mellyel működésünk gazdaságosabbá, hatékonyabbá vált. A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal székhely épülete az egykori Hajdú vármegye háza – melynek jelentősebb felújítására, bővítésére mintegy 30 évvel ezelőtt került sor – ugyan csak részben újulhatott meg ekkor, azonban örömmel mondhatom, hogy a Megyeháza felújítása 2019-ben tovább folytatódik: teljessé válhat a 105 éves műemléki épület energetikai és gépészeti rendszerének korszerűsítése és felújítása. A kivitelezési munkálatok 2018 decemberében megkezdődtek, és várhatóan 2019 májusában fejeződnek be. A nagy volumenű fejlesztés eredményeképpen javul az épületbiztonság, hatékonyabbá, költségtakarékosabbá válik az épület üzemeltetése, továbbá megújul az épület belső és külső megjelenése.

Idén a Diószegi út 30. szám alatti épületünk bővítése is megvalósul, ahol egy új, 400 m2 alapterületű, 3 szintes irodaépület épül, melynek kivitelezése várhatóan 2019 május hónapban kezdődik meg, és 2019 novemberében fejeződik be.

Korábban már beszéltem a kormányablakkal nem rendelkező kisebb településeken élő állampolgárok számára, a gyors, hatékony kiszolgálásukat akadályozó korlátok áthidalása érdekében született kormányzati döntésről: a kormányablakbuszok bevezetéséről. A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal tekintetében ez is idén valósulhat meg.

Fontos igény az egyszerűbb és gyorsabb ügyintézés, az ügyfelek elégedettségének növelése. Fokozható még ez a cél?

Jól látja, a szolgáltató állam alapvetően egyszerű, gyors ügyintézést, és elégedett ügyfeleket jelent. Ennek elérése a cél, ehhez igazítjuk a fejlesztéseinket. Jelenleg a digitalizáció bevezetése, alkalmazása folyik a közigazgatásban. Már most is sok olyan ügy van a kormányhivatalban, melyet elektronikusan el lehet intézni, azonban még nagyon sok különböző szakrendszerrel dogozunk, amelyek átjárhatóvá tétele még nem fejeződött be.

Tavaly hány ügyfél kereste fel a kormányablakokat? Mennyi volt az átlagos ügyintézési idő, s a várakozási idő? Elmondható, hogy kevesebb mint fél óra alatt lehetett egy ügyet intézni?

Tavaly országosan 13,5 millió, míg megyénkben több mint 750 ezer ügyfél kereste fel a kormányablakokat. Ez a szám körülbelül 4 százalékkal alacsonyabb a korábbi évihez képest, melyet az elektronikus ügyintézés bevezetésének köszönhetünk. Az országos adatokat tekintve 2018-ban az átlagos ügyintézési idő 8 perc, a várakozási idő pedig átlagosan 15 perc volt. Ügyfeleink előzetesen időpontot tudnak foglalni ügyeik intézéséhez a Központi Időpontfoglaló Alkalmazásban, így csökkenthető a várakozási idő.

– Barak Beáta –