Idén már fizetős lesz a borkarnevál

A tavalyi Debreceni Borkarneválon
A tavalyi Debreceni Borkarneválon - © Fotó: Matey István
Debrecen – A magas színvonal megőrzésére és a jövőbeli fejlesztésre hivatkoznak a szervezők.

17 évig ingyenes volt, idén fizetőssé válik a debreceni borkarnevál, amelyet néhány éve hivatalosan Debreceni Bor- és Jazznapoknak neveznek. A rendezvényt eddig évről évre többen keresték fel. A nagyerdei Békás-tó környékén tavaly már több tízezren borozgattak, beszélgettek, kellemes jazzmuzsika mellett. Esténként olyan sokan voltak, hogy alig lehetett szabad asztalt találni.

Belépőt fognak szedni

Idén augusztus 2. és 5. között tartják a bor- és jazznapokat, melynek meglátogatásáért most már a felnőtteknek csütörtökön ezer, pénteken és szombaton 1500, vasárnap szintén ezer forintot kell majd fizetni. Bérletet is lehet venni, július 25-éig 2500, azt követően 3500 forintért. A jegyhez a karszalag mellé minden látogató egy logóval ellátott borkóstoló üvegpoharat kap ajándékba. A fizetőssé tételt a legnagyobb közösségi oldalon sokan kritizálták, sokan megértéssel fogadták.

A Főnix Rendezvényszervező kérdéseinkre azt válaszolta, hogy Magyarország egyik legnagyobb boros rendezvénye és a résztvevő művészek számát tekintve a legnépesebb jazzfesztiválja a Debreceni Bor-és Jazznapok. Ezúttal három színpadon több mint 40 jazzformáció, 14 ország csaknem 200 jazzmuzsikusa lép fel, valamint 40 faházban, várhatóan 70 borászat kínálja majd minőségi borait.

Két helyen lehet belépni

Idén a rendezvény magas színvonalának megőrzése, fenntartása, valamint a programsorozat jövőbeli fejlesztése érdekében döntöttek a szervezők amellett, hogy a belépést jegyvásárláshoz kötik. A körbekerített területre belépni két helyen, az egyetemi villamosmegállónál, illetve a Gyógyfürdő felől lehet majd.

OCs


p6280266
Debrecen - A Lautitia Gyermekkar Nemes József karnagy vezetésével száll versenybe a XXVIII. Bartók Béla Kórusverseny és Folklórfesztiválon. Az ifjú énekesek idén már több megmérettetésen szerepeltek sikeresen, most pedig szülővárosukban, egy kiemelkedő mezőnyben szólaltathatják meg híres zeneszerzők...