Idén kiakaszthatják a Campus-kapura: megtelt

Akt.:
Sajtótájékoztatót tartottak a 2018-as Campus Fesztiválról
Sajtótájékoztatót tartottak a 2018-as Campus Fesztiválról - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Nem a látogatószám emelése a legfőbb cél, hanem a komfortosságé és színvonalé.

Karácsonykor még vastag zokniban álmodoztunk arról a lassan, de biztosan közeledő stresszhelyzetről, amikor gyöngyöző homlokkal döntést kell hoznunk: melyik kedvelt zenekarunk koncertjére menjünk a Campus Fesztiválon július 18. és 22. között. A tíz színpad csaknem 250 zenei programja között ugyanis elkerülhetetlen, hogy több kedvencünk egyszerre lépjen föl különböző helyszíneken. Bár akkor még egyetlen előadó nevét sem hozták nyilvánosságra a szervezők, már négyezernél többen váltották meg bérletüket bízva a minőségi, változatos szórakozási lehetőségben. Elismerésként éli meg ezt Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató, ahogyan azt is, hogy a bérletértékesítés jelen pillanatban 30 százalékkal haladta meg a korábbi rekordszámot.

A rendezvény keddi sajtótájékoztatóján, a Nagyerdei Víztoronyban Papp László polgármester is szólt: „A Campus városstratégiai elemmé vált az elmúlt tíz évben. Debrecen hosszú évekig a virágkarneválról volt ismert. Ez az esemény nem csak országos, hanem nemzetközi szinten is vonzó lehet. Az egyetlen vidéki nagyváros, amely repülővel elérhető.

Fejlesztéseink nyomán a Nagyerdő a következő években sokkal szélesebb szórakozási lehetőségtárat biztosít majd. A vendégéjszakák száma a Campus hónapját figyelembe véve tíz százalékkal nőtt 2015 és 2017 között.”

Beszámolt egy fontos előrelépésről is: ez az első esztendő, amikor debreceni telephelyű cégek állnak főtámogatóként a rendezvény mellé. Egyikük a Continental, olyan nemzetközi nagyvállalat, amely idén határozta el, hogy a cívisvárosban hozza létre új gyárát.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja az új helyszínre tervezett Egyetem Térről adott információkat. Az intézmény számára a tudomány népszerűsítése mellett a leendő hallgatók elérése miatt is fontos fórum ez alkalommal a nagyszínpadhoz közel eső részen várja az érdeklődőket.

bzFotó: Molnár Péter

Tizenöt faházban harmincöt különböző standon mutatkoznak be az egyetemi közösségek. Délutántól hajnalig fiatal zenekarok, művészek, mutatkoznak be, előadást tart Zacher Gábor, Csernus Imre és találkozhatunk a Mi kis falunk színészeivel is itt.

Ne rutinból lépjünk be!

A fesztivál egész területét átrendezték biztonsági és kényelmi szempontokat figyelembe véve.

Kinőttük a korábbi teret, ezért az Ady Endre út állatkert és stadion közötti szakaszát belakjuk”

– mondta Páll László, a Campus Nonprofit Közhasznú Kft. egyik ügyvezetője. Erre a részre helyezik át a főbejáratot, így könnyítenek a Klinika környéki közlekedésen és méltó figyelmet kaphat a ködszínház a fesztiválközönségtől.

A sajtóeseményen ízelítőt adtak a várható programokból. Érkezik az országos népszerűségnek örvendő zenészek között Szabó Balázs Bandája, Punnany Massif, Kowalsky meg a Vega, az ötven éves jubileumi műsorral készülő Ákos, Lukács László és Lovasi András, míg külföldről a marokkói-holland dj-producer R3hab, a drum and bass stílusban játszó Sigma, a hardcore/punk-együttes, az Ignite, valamint a sztárvendég: Akon. – A tíz színpad műsorterve elkészült – avatott be Süli András, programigazgató. Bár még számos attrakció kialakulóban van, kétszázötven zenei és legalább ennyi egyéb program – mozi, színház, bábosok, irodalmi és hittémájú beszélgetések, civilfalu – várható július 18. és 22. között.

HABE


Visszaszámlálás ötventől

Ákos július 21-én lép fel a Nagyszínpadon, a sajtótájékoztatóra azonban nem csak e koncert promotálása okán vett részt. Magával hozott jó néhányat abból az önéletrajzi jellegű kötetből, amely alig két hete jelent meg, és amelyet 16 órától dedikált is. Mint mondta, tíz év után először tett ilyet újra. A Visszaszámlálás album része az ötvenedik születésnapját, s a pályán eltöltött harminc évét ünneplő eseménysornak. Ahogyan a különleges visszatekintő akusztikus Ákos50 turné, melyet a debreceni közönség kétszer is élvezhetett nemrégiben a Kölcsey Központban. Ákos ötven nappal az ötvenedik születésnapja előtt emlékező bejegyzéssorozatot indított. A pozitív visszajelzések nyomán született meg az említett könyv.

cm-2Fotó: Molnár Péter

Ákos ez alkalommal megnyitotta a három évtizednyi munkásságának egy-egy pillanatát rögzítő fotókiállítást a víztoronyban. A Kossuth-díjas dal-, zeneszerző, költő a Campusra „csúnyán odavágós rockműsort, látványos koncertet ígért”.


További információk itt.


Akon
Debrecen - Facebook-oldalán jelentette be a Campus Fesztivál, hogy idén nyáron a marokkói-holland DJ-producer R3hab, a drum and bass koronázatlan királya, Sigma és a Téglás Zoli vezette kaliforniai hardcore/punk Ignite is Debrecenbe érkezik. A négynapos rendezvény legnagyobb sztárvendége pedig az am...