Idén is van igény a nyári diákmunkára

Akt.:
Diákmunkások is dolgoznak nyáron az Agora Tudományos Élményközpontban
Diákmunkások is dolgoznak nyáron az Agora Tudományos Élményközpontban - © Fotó: Matey István
Hajdú-Bihar – A program keretében a maximum hatórás, legfeljebb két és fél hónapig tartó foglalkoztatást támogatják.

Minimum kétezer diákot kell bevonni június 18. és augusztus 31. között a nyári diákmunka program keretében, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium is támogat. A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának július 20-i adatai a megyében 131 helyen összesen 1785 diák dolgozik. A programban 93 önkormányzat, 4 mezőgazdasági vállalat és 34 vendéglátó egység vesz részt, utóbbiak zömében debreceni és hajdúszoboszlói cégek.

A programban a munkáltatók a diákok után támogatásban részesülnek, ennek összege 103 és 135 ezer forint között mozog fejenként egy hónapban, attól függően, hogy az adott munka igényel-e szakképesítést vagy sem. Az előző évek tapasztalatait figyelembe véve és az ágazati munkaerőhiány kezelése érdekében ebben az évben a programot a mezőgazdaság és a vendéglátás területére is kiterjesztették.

Munkába állt sok tanuló

Idén is lehetőséget kaptak a diákok arra, hogy a nyári szünetben legfeljebb két és fél hónapig az önkormányzatoknál dolgozzanak. A nyári diákmunka programot először 2013-ban hirdette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium azért, hogy a fiatalok minél hamarabb kapcsolatba kerüljenek a munka világával. Ezzel a lehetőséggel a kötelező szakmai gyakorlatot is teljesíthetik. A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal kifejtette, a program célja az, hogy a fiatalok a későbbiekben a versenyszférában helyezkedjenek el.

Nincs szükség szakképzettségre

A Kormányhivataltól megtudtuk, a 16-24 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákoknak ha szeretnének bekerülni a nyilvántartásba, a lakóhelyük vagy a tartózkodási helyük szerinti illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán kell jelentkezniük. A munkaközvetítésnél figyelembe veszik a feltüntetett elvárásokat és fontosnak tartják az esélyegyenlőséget.

A diákokat elsősorban szakképzettséget nem igénylő munkakörökben alkalmazzák. A program keretében a maximum hatórás, legfeljebb két és fél hónapig tartó foglalkoztatást támogatják. A szakképzettséget igénylő munkakör esetében 135 ezer 375 forint, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig 103 ezer 500 forintos támogatást kaphatnak egy hónapban egy diák után az önkormányzatok. A mezőgazdaság és vendéglátás területén legfeljebb két és fél hónapig napi 8 órás foglalkoztatást támogatnak.

Lehetőséget biztosítanak

A Kormányhivatal célja, hogy a megyében jelentkező közel 2500 fős munkáltatói igényt kielégítve valamennyi dolgozni akaró diák számára munkalehetőséget biztosítsanak a program keretében. A támogatás időtartamáról és mértékéről a járási hivatalok döntenek, miután felmérték a munkaadó igényeit és a jelentkező diákok számát. A munkában töltött idő jellemzően 1 hónapon át napi 4 óra. A támogatás lejárta után a munkáltatók tovább foglalkoztathatják a tanulókat.

BR


Jobban értékeli a megkeresett pénzt

– Eddig csak szakmai gyakorlaton vettem részt, ez az első diákmunkám – nyilatkozta Vincze Bence, aki az Agora Tudományos Élményközpontban dolgozik. – Szeretek itt lenni, napi négy órában dolgozom, gyerekekre kell figyelnünk, segíteni nekik, szóval egyszerű, mégis hasznos munkát végzünk, ami nekünk és a munkaadóknak is egyaránt jól jön. Mindenképpen szerettem volna dolgozni ezen a nyáron, mivel kirándulásra gyűjtök, és jól jön a megkeresett pénz – foglalta össze.

diakmunka2Vincze Bence | Fotó: Matey István

Almási Bianka ugyan nem az önkormányzat által vállalt diákmunkát, de három éve, mióta egyetemre jár, a tanulmányai mellett rendszeresen dolgozik, és azt végzős évében is folytatni akarja. Elmondta, azért kezdett el dolgozni, mert mindenképpen szerette volna kipróbálni magát minél több területen. Úgy véli, a munka csak a hasznára vált, mivel sokkal magabiztosabb, kitartóbb és céltudatosabb lett, valamint örül annak, hogy új embereket ismert meg. Sokkal jobban odafigyel arra, mire költ, hiszen jobban értékeli a pénzt, mióta megdolgozik érte.


Illusztráció: Pixabay
Budapest - Felértékelődött a diákmunka a munkaerőhiány miatt, szinte nincs olyan szektor Magyarországon, ahol ne látnák szívesen a diákokat - mondta Hegedűs Csaba, a Prodiák Iskolaszövetkezet operatív igazgatója az M1 aktuális csatornán szombaton. Kifejtette: jellemző, hogy a cégek hosszabb távon...

Körösszegapáti - Az országhatár menti falu polgármesteri hivatalában tizenkét középiskolás és egy egyetemista jelentkezett nyári mukára. Olyan feladatot kapnak, mondta Tarsoly Attila polgármester, melyet nyugodtan rájuk lehet bízni, mert jól el tudják végezni. A hivatal dolgozói a munkakezdés elő...

A felek megállapodhatnak havi-, heti-, napi- vagy órabérben, de akár teljesítménybérben is
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A nyári munkát vállaló diákok a közteher­viselés szempontjából felnőttnek számítanak. A nyári diákmunkát végző fiatalok bejelentésére, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyan­olyan szabályok vonatkoznak, mint más munk...