Idén is megrendezik a bringás emlékversenyt Hajdú-Biharban

Október hetedikén ismét nyeregbe pattannak
Október hetedikén ismét nyeregbe pattannak - © Fotó: Matey István
Debrecen – Ismerős pályán teker majd a mezőny, több mint egy tucatnyi kategóriában lehet nevezni.

Immár 40 éve, hogy az egykori kiváló debreceni ifjúsági versenyző, László Sándor tragikus balesetet szenvedett. Neki állít emléket a DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület által immár ötödik alkalommal megrendezett László Sándor emlékverseny, amely egyben a hajdú-bihari országúti kerékpáros szezon záró rendezvénye. Idén október első vasárnapján, azaz hetedikén gyűlik össze a mezőny, hogy teljesítve a távot lerója tiszteletét a néhai kerékpáros előtt.

A megmérettetésnek Nagyhegyes ad otthont, a pálya az indulóknak már ismerős lehet: a nagyhegyesi körforgalomtól Balmazújváros felé haladnak majd a versenyzők, onnan pedig Látókép felé fordulva, végül a 33-as úton ismét a körforgalomhoz visszatérve zárul a kör. A rajt–cél terület a nagyhegyesi sporttelep mellett lesz felállítva, ahonnan az egymás után rajtoló mezőnyök célja egy, két illetve három kör megtétele lesz – 35, 66 illetve 98 km – a legkisebbek pedig egy 15 km-es fordítós pályán mérhetik össze az erejüket.

Jutalmak a legjobbaknak

A dobogós helyezettekre az érem és tárgyjutalmon kívül pénzdíj is vár. Összesen tizenhárom igazolt és amatőr kategóriába lehet nevezni a dksi.hu oldalon.

HBN