Idén is megdőlt a rekord! – az Aquaticum III. Országos Csúszdabajnokság eredményei

Idén is megdőlt a rekord! – az Aquaticum III. Országos Csúszdabajnokság eredményei
2012. augusztus 16-án 145 induló állt rajthoz, hogy kiderüljön, ki tud a leggyorsabban lecsúszni a debreceni Aquaticum óriáscsúszdáin. A versenyzők kategóriánként két körversenyben mérhették össze technikai tudásukat.

Az ország minden pontjáról érkeztek versenyzők a bajnokságra.

A leggyorsabb versenyző felnőtt kategóriában Zöld Imre lett, 9,438 mp-es eredménnyel (narancssárga csúszda).

Ez az időeredmény egyben az új rekord, hiszen a kitűnő versenyző a saját maga által tavaly felállított 9,480 mp-es csúcsát adta át a múltnak, melyet szintén a narancssárga csúszdán ért el.

Akik a verseny napján ellátogattak az élményfürdőbe nemcsak versenyezhettek és szurkolhattak családtagjaiknak, hanem egész nap színes programok szórakoztatták őket. A gyerekek kézműves foglalkozáson vehettek részt, fotózkodhattak Bubuval, az Aquaticum kabalaállatával, a legkisebbeket pedig gyermekfoglalkoztató és testfestés várta.

 

 

Az Aquaticum III. Országos Csúszdabajnokság dobogósai (a két körverseny összesített eredményei alapján)

 

1. kategória – 8-10 évesek

I. Mátéfy Ádám: 24,161 mp

II. Gábora Botond: 25,351 mp

III. Tőzsér Barnabás Bence: 25,451 mp

2. kategória – 11-13 évesek

I. Szabó Dániel: 23,011 mp

II. Szabó Zoltán Tamás: 23,297 mp

III. Dénes Sándor: 23,429 mp

3. kategória – 14-16 évesek

I. Stróbl Roland: 21,895 mp

II. Ónodi-Szűcs Gergő: 23,412 mp

III. Zsoldos Botond: 23,824 mp

4. kategória – férfiak

I. Zöld Imre: 19,299 mp

II. Végh László: 20,460 mp

III. Gazdag Ákos: 20,615 mp

5. kategória – nők

I. Hartai Anita: 23,64 mp

II. Stróbl Róbertné: 23,656 mp

III. Kassainé Kiss Andrea: 23,739 mp

6. kategória – családok

I. id. Gazdag Ákos és ifj. Gazdag Ákos: 43,51 mp

II. Szabó Zoltán Tibor és Szabó Zoltán Tamás: 43,945 mp

III. Majercsik Tamás és Maercsik Botond: 44,996 mp