Idén is lesz Campus Sportfesztivál

Akt.:
Idén is lesz Campus Sportfesztivál
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Ismét lesz Campus Sportfesztivál, amelyet a Campus Fesztiválhoz kapcsolódva július 17-én és 18-án rendeznek meg a Debreceni Egyetem sportlétesítményeiben. A rendezvényre négy sportágban nevezhetnek a felsőoktatási intézmények hallgatói.

Kispályás fociban, strandröplabdában, 3X3 kosárlabdában és idén először tollaslabdában is rendeznek versenyeket a Campus Sportfesztiválon. A mérkőzések a DEAC sporttelep műfüves pályáin, a DEAC strandröplabda pályáján és a DESOK-ban lesznek. A rendezvényre a magyarországi, valamint a határon túli felsőoktatási intézmények hallgatói nevezhetnek.

– A verseny célja a sport és a sportolás népszerűsítése mellett a közösségépítés. Éppen ezért több kísérőrendezvényt is szerveztünk, az első este lesz például csocsóbajnokság és „sörpong” verseny is – mondta el az unideb.hu-nak Dékán Tamás szervező, az MSE Klaszter Kft. ügyvezetője.

Hozzátette: a Campus Sportfesztivál a Campus Fesztivál kapcsolt rendezvénye, amely összeköti a sportot és a szórakozást. A sportfesztivált a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete, illetve az egyetem sporttal és életmóddal foglalkozó szervezeteket tömörítő klasztere, az MSE Klaszter Kft. szervezi.

– Ez a rendezvény jó alkalom arra is, hogy készüljünk a 2024-es Európai Egyetemi Játékokra (EUG), amelynek rendezési jogát a Debreceni és a Miskolci Egyetem közösen nyerte el. 2024 nyarán a több mint 40 ország 4-500 egyeteméről érkező versenyzők 13 sportágban és két demonstratív sportágban mérhetik össze tudásukat és erejüket. A Campus Sportfesztivál egy jóval szerényebb hazai rendezvény, de jó alkalom a felkészülésre, és az EUG és a sport népszerűsítésére is – hangsúlyozta Dékán Tamás.

Az egyéni és a csapatversenyek első helyezettjei elnyerik a „Campus Sportfesztivál 2017/2018. tanévi Egyetemi és Főiskolai Bajnoka” címet. Az első három helyezett és a különdíjasok sportszerutalványt kapnak. A sportfesztiválra július 10-ig nevezhetnek a hallgatók a www.campus-sport.hu felületen.

– Debreceni Egyetem –


„Csak hang legyen és fény” – Lovasi is itt ünnepel majd
Debrecen - Az amerikai Ignite zenekar 25 éves születésnapi koncertjét csak Debrecenbe hozza el Kelet-Európában. A Campus Fesztivál koncerthelyszínein július 18-ától négy napon át a rocktól kezdve a dzsesszen át a komolyzenéig minden ízlésnek lesz fellépő, természetesen a Tankcsapda sem maradhat k...

Fotó: Matey István
Debrecen - Négy nap alatt kétszázötven program várja július 18-ától a fesztiválozókat a Campuson. Az egész napos kikapcsolódást biztosító Campuson a hazai zenei élet meghatározó csapatai mellett a külföldi sztárfellépők is gazdag műfaji sokszínűséget képviselnek. Elektronikus zene Hiphop és R&a...