Idén is édessé teszi az ünnepeket a kormányhivatal

Buzás Lajos, a BAGE elnöke és Rácz Róbert kormánymegbízott
Buzás Lajos, a BAGE elnöke és Rácz Róbert kormánymegbízott - © Fotó: kormanyhivatal.hu
Debrecen – A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal dolgozói idén is jótékony ügy mellé álltak: nehéz sorsú gyermekeknek gyűjtöttek.

Immár 2012 óta sikeresen működik Hajdú-Bihar megyében a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete által életre hívott kezdeményezés, a Csokigyűjtő Akció. Magyarországon a gyermekekért való felelősségvállalás fontos érték. A kormányhivatal többek között ezért is csatlakozik a kezdetektől az akcióhoz, és gyűjti minden évben elkötelezetten a nevelőszülőknél, lakásotthonokban nevelkedő gyermekek számára az édességeket, apró ajándékokat, amelyek aztán mikuláscsomagokba öltöztetve varázsolnak mosolyt a gyermekek arcára az ünnepekkor – írja közleményében a kormányhivatal.

Idén a szervezők arra vállalkoztak, hogy országosan népszerűsítik akciójukat, Debrecen mellett több városban is gyűjtik az apró meglepetéseket, hogy minél több nehéz sorsú gyermek kaphasson ajándékot. Ehhez a kormányhivatal a dolgozók felajánlásainak köszönhetően édességgel, meséskönyvekkel, kifestőkkel és plüssfigurákkal járul hozzá, melyet a kollégák nevében Rácz Róbert kormánymegbízott adott át december 6-án Buzás Lajosnak, az akció főszervezőjének.

Az átadón a kormánymegbízott kiemelte, hogy az egyesület széles kört érintő, fontos ügyet képvisel, hiszen ma Magyarországon több mint 15.000 gyermek él mintegy 5.200 nevelőszülő gondoskodásában. Ismertette, hogy kormányzati döntésnek köszönhetően 2014. január 1-jétől a nevelőszülők foglalkoztatását tekintve komoly változás következett be, hiszen a korábban munkájukért tiszteletdíjra jogosult nevelőszülők ettől az időponttól speciális nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban dolgozhatnak tovább, mely már társadalombiztosítási és nyugdíjjogosultság szempontjából is elismert szolgálati időnek minősül. Emellett a Kormány idén több mint 20 milliárd forinttal támogatja a nevelőszülői hálózatokat, a jövő évi költségvetésben pedig további 800 milliós forrás áll majd rendelkezésre a nevelőszülői hálózatok megerősítésére, további fejlesztésére.

Buzás Lajos köszönetét fejezte ki a kormányhivatal valamennyi dolgozójának az összegyűjtött felajánlásokért, mely nagymértékben hozzájárul a program sikeréhez. Hozzátette, hogy a Hajdú-Bihar megyében lakásotthonokban, és nevelőszülőknél élő gyermekek december 18-án a Lovardában megrendezésre kerülő zenés műsorokkal, sztárvendégekkel színesített záró rendezvényen vehetik át az ajándékokat, míg a többi ajándékcsomagot a szervezők viszik el azoknak a gyermekeknek, akik nem tudnak részt venni az eseményen.

– HBMKH –