Idén először ülésezik az Országgyűlés

Hétfőn ülésezik 2010-ben először a parlament. A jelenlegi tervek szerint az Országgyűlés ebben az összetételében hétfőn és kedden, illetve jövő héten hétfőn, 22-én ülésezik még. Azt követően már csak az országgyűlési választások után ül össze a plénum.

Az Országgyűlés hétfőn választja meg – az önkormányzati miniszter előterjesztése nyomán – az OVB 5 állandó és 2 póttagját. Az államfő által visszaküldött törvények közül a polgári törvénykönyv módosításáról szóló döntés napirendről történő levételét javasolja a Fidesz-KDNP. Ebben a ciklusban várhatóan már nem döntenek a képviselők a Sólyom László által ugyancsak visszaküldött Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal felállításáról. Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek az új polgári törvénykönyvvel összefüggő módosításáról azonban – amelyet szintén visszaküldött az államfő – várhatóan még a tavaszi ülésszakon döntés születik.

A Házbizottság támogatta, hogy kezdődjön általános és részletes vita a Mesterházy Attila (MSZP) által benyújtott büntető törvénykönyv módosításról, amely a holokauszt tagadását tenné büntethetővé. A módosítás végszavazására azonban ebben a ciklusban már kevés az esély.

Az Országgyűlés február 22-én is ülésezni fog, akkor főként zárószavazások várhatók.