Hyppolit ma

A televízió élő adásai
és reggeli műsorai sokkal inkább
közröhej tárgyává teszik a
képletes szereplőket, s élő magukat
úgy tudják mozihőssé fokozni,
mintha az élet direkte nekik írná a
forgatókönyvet.
Boda István jegyzete.

Most már magyar mozigyakorlat
is, hogy régi sikerfilmeket ébresztenek
fel sok évtizedes
celluloidálmukból.
Újraforgatják őket, s eleve
úgy kalkulálnak, hogy
vállalkozásuk a siker
rózsaszirmaival lesz kipetyegtetve.


Úgy, mint az a mesebelirózsika, akit egy
gyöngéd csók bűvölt
életre, s százéves mivolta
ellenére is olyan üdén hajlott a
királyfi karjára, mintha harmatban
konzerválta volna az ő
tündértörténetét.

Ettől persze a mi
mutatványainak messze vannak, a
szándék
fénytörésében azonban ott van
a sármos sandaság: a
közönség úgyis zabálni
fogja. Hát, az egykorvolt Hyppolitnak is ez lett
a végzete.

Kabay Barna gondolt egyet, és
megcsinálta a maga változatát, s
ha a hírveréseknek hinni lehet, nagy
sikerrel. S annyira nagy sikerrel, hogy a
televízió is harapott egyet a kis
királylány torkán akadt
almából, és szombat esti
desszertként kínált vala meg
bennünket.

Megnéztem,
végigszenvedtem. Az új verzió
kétségtelen szagosabb a
réginél. A klasszikus mesében
Schneider úr jó üzleti szimattal
Budapest
szemétszállítására
szerez koncessziót, a másik
Schneider viszont már a
„szippantás” nagymestere, s
ebbéli helyzetfelismerésében lesz
olyan gazdag, hogy hozzá képest a
pénzügyminiszter
aprópénzű milliomoska.
Egyébként fogalmam sincs, hogy Pesten
hogyan és hol lehet ennyi milliárdot
összeszippantani, de ne keressünk a
kákán is csomót.


Higgyük el, hogy ez szatíra, s a mai
helyzetünket és
pénzeszsákjainkat parodizálja.

És, itt vagyok én
mindjárt megakadva ezzel az egésszel.
Már elnézést, de a
televízió élő adásai
és reggeli műsorai sokkal inkább
közröhej tárgyává teszik
a képletes szereplőket, s élő
magukat úgy tudják mozihőssé
fokozni, mintha az élet direkte nekik
írná a forgatókönyvet.
Érthetőbben: nem kell itt s nálunk
semmiféle művészi
célzatosság.

Burzsoá elitjeink
közül ki-ki helytáll
magáért, s olyan parádésan
járatódnak le, hogy az
már-már tökéletes. Ettől
a Hyppolit – az új
– saját műfajában még
lehetne remekmű is, de nem az.

Egy régi ötlet
kérészéletű
szappanoperája, s egyedüli érdeme,
hogy nincs folytatása. Egyszerűen
rémálom, ahogy Pogány
Judit
elbánik
Schneidernéval, s az a nyafka
és idétlen dundiság, ahogyan
végigpipiskedi, nemigen fakaszt kacajra senkit.
De a többiek se igen, hacsak Eperjes Károly
fölényes Hyppolitja nem, aki egymaga
növeli meg a fényét a nagy előd
utóéletének.

Hogy is mondta Tóbiás,
mikor bejelentette Hyppolitot? Hippodrom! Talán
Hyppolit – így az úrnő, mire
Tóbiás: úgy is lehet, de annak
nincs semmi értelme. Hát valahogy
így az új Hyppolittal is…
– Boda István –