Huszonöt éves lett az ország első önfenntartó szervezete

Akt.:
Huszonöt éves lett az ország első önfenntartó szervezete
© Fotó: Debreceni Művelődési Központ
Debrecen – Szűk másfél hónapon át szabtunk-varrtunk, hogy a Katalin-napi rendezvényen méltón, 88 női és 24 férfi viseletben állhassunk ki a színpadra néptáncolni – idézte fel a Csapókerti Baráti Kör Egyesület 25 évvel ezelőtti indulását Törökné Csécs Lenke.

A szervezet elnöke – egyben a Főnix Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyüttes művészeti vezetője – csütörtökön tájékoztatott arról, hogy jubileumi programsorozattal ünneplik a negyedszázadnyi közös múlt eredményeit. Van mit, hiszen a pedagóghiai és Csokonai-díjjal kitüntetett egyesületvezető és csapata kitartó munkájáról évtizedes hagyományú debreceni táncfesztivál, számos kulturális esemény, tánctáborok, külföldi fellépések, elismerések tanúskodnak.

– Az ország első olyan civil szervezete voltunk 1990-ben, amely tagjai intézményi háttér nélkül, önfenntartó módon merték vállalni a feladatokat. Talán ez a szabadság adta a lehetőségeket ahhoz, hogy sok mindent megvalósítsunk – vélekedett Törökné Csécs Lenke, aki ezután kiemelte Hallgató Évát és a cserkészcsapatot, illetve a Csapókerti Közösségi Ház néhány dolgozóját, majd a későbbiekben az ügyük mellé álló Debreceni Művelődési Központot. Utóbbi igazgatója Jantyik Zsolt hangsúlyozta: különös örömmel tölti el, ha civilek önállóan szerveznek számukra fontos, a közösségnek leginkább hasznos és érdekes programokat. „Ünnep az ilyen alkalom a kultúrával foglalkozó szakembernek” – fogalmazott.

Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

A rendezvénysor november 6-án 17 órakor, a Csapókerti Közösségi Házban nyíló népművészeti kiállítással kezdődik. Dr. Vajda Mária néprajzkutató azon tárgyak előtt tud majd ünnepi beszédet mondani, amelyeket az egyesület tagjai készítettek. Másnap 15 órától tartják a IV. Csapókerti Civil Expo-t a Csapókerti Kertbarát Körrel karöltve, amelyen a résztvevők megízlelhetik a ludas kása mellett az új bort is, hogy kedvet kapjanak a táncra míg húzza a Szeredás Együttes. „Negyedszázad” című jubileumi műsort ad a néptáncegyüttes a Csokonai színházban november 21-én és december 20-ig különféle eseményekkel várják az érdeklődőket.

HBN–HABE








hirdetés