Jubileumi évfordulós tornaversenyt rendeztek Debrecenben, a Vénkerti iskolában a napokban. Immár húsz éve, hogy először megrendezték az első diáktornaversenyt a cívisvárosban, a Bocskai és a Vénkerti iskola összefogásával. A XX. Bocskai-Vénkert Kupa országos leány-fiú tornaversenyre rekordszámú nevezés érkezett, negyvenkilenc iskolai csapat jelentkezett az ország minden részéről. A viadalt Pajna Zoltán alpolgármester nyitotta meg, aki a megérdemelt érmek, díjak átadásában is segített a megmérettetés végén. A rendező intézméynek jól szerepeltek az eseményen, több kategóriában is a dobogó tetejére állhattak diákjaik.
A gyerekek és a felkészítő testnevelő tanárok jó emlékekkel távozhattak Debrecenből, támogatók és szponzorok segítségével nem csak a dobogósok vehettek át az érem mellé különdíjakat, hanem minden csapat kapott csomagot, így senki sem utazott el üres kézzel. A legkiemelkedőbb debreceni versenyzők Pinczés Gréta, Gergely Amanda, Lőrincz Márta, Hajdú Krisztián, Parácsi Áron, Sándor Péter és Bodó István voltak.
Felkészítők testnevelő tanáraik Papp Szilvia, Nagyné Dudik Tünde, Lakatos István és Ladányi Zoltán.
HBN
Fiú verseny
Gyerkőc – fiú csapatbajnokság
1. Vénkerti Általános Iskola, Óvoda és AMI „A csapat” (Hajdú Krisztián, Meszesán Patrik, Sas Péter Szabolcs)
2. Miskolci Városi Sportiskola „A” csapat
3. Vénkerti Általános Iskola, Óvoda és AMI „B csapat” (Hocz István, Kormány Boldizsár, Kovács Tibor)
Legeredményesebb versenyző: Hajdú Krisztián
I. korcsoport „B” kategória – fiú egyéni
1. Parácsi Áron (Árpád Vezér Általános Iskola – Debrecen); 2. Zeke Hunor és Pál János; 4. Kiss Szabolcs; 5. Balog Tamás; 6. Horváth Erik
I–II. korcsoport „B” kategória – fiú csapat
1. Vénkert Általános Iskola, Óvoda és AMI (Sándor Péter, Bodó Dániel, Csige József, Szepesi Armand, Bari István)
2. Kossuth Lajos Általános Iskola (Budapest)
3. Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Iskola „A csapat” (Eger)
Egyéni: 1. Sándor Péter, 2. Bodó Dániel; 3. Csige József, 4. Nagy Dániel (Református Kollégium Általános Iskola – Debrecen); 5. Szepesi Armand, 6. Káplár Bence (Budapest)
III–IV. korcsoport „B” kategória – fiú csapat
1. Vénkert Általános Iskola, Óvoda és AMI (Bodó István, Sándor Csaba, Kovács Kristóf, Zádor Zoárd, Pataki Zoltán, Marosi Zoltán)
2. Alapfokú Oktatási és Nevelési Központ (Villány)
3. Általános Művelődési Központ (Mándok)
Egyéni: 1. Bodó István; 2. Sándor Csaba; 3. Kovács Kristóf; 4. Weimer Dániel (Villány); 5. Nágl Krisztián (Villány); 6. Schneder Dávid (Villány)
A Vénkerti Általános Iskola, Óvoda és AMI felkészítői: Lakatos István, Ladányi Zoltán.
Lány verseny
Gyerkőc – lány csapatbajnokság
1. Bocskai István Általános Iskola „A” csapat (Fazekas Adrienn, Kiss Alexa, Pinczés Gréta, Rózsa Evelin, Mátrai Arienn)
2. Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
3. Bocskai István Általános Iskola „B” csapat” (Kovács Petra, Arany Melinda, Udvarhelyi Veronika, Karancs Alexa, Bartha Vivien)
7. Vénkerti Általános Iskola, Óvoda és AMI „A csapat” (Guba Réka, Czigle Panna, Éles Brigitta, Borók Selja, Szabó Fanni)
8. Vénkerti Általános Iskola, Óvoda és AMI „B csapat” (Nagy Jázmin Matild, Vadász Petra, Varró Réka, Román Gréta)
Legeredményesebb versenyző: Pinczés Gréta, Szabó Fanni
I–II. korcsoport „A” kategória – lány egyéni
1. Németh Zsófia (Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium); 2. Tomcsányi Rebeka (Bornemissza Péter Általános Iskola – Budapest); 3. Kasztner Noémi (Bornemissza Péter Általános Iskola – Budapest)
I–II. korcsoport „B” kategória – lány csapat
1. Bocskai István Általános Iskola „A” csapat (Gergely Amanda, Tarányi Zsófia, Kocsis Zsófia, Szűcs Regina, Bíró Bettina)
2. Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola Lánchíd Utcai Iskola (Kecskemét)
3. Újváros Téri Általános Iskola (Ózd)
6. Bocskai István Általános Iskola „A” csapat (Daku Petra, Juhos Linda, Gubányi Alíz, Dániel Beatrix, Király Erzsébet)
11. Balmazújvárosi Református Ált. Isk. és Óvoda (Dobi Dorina, Bokor Judit, Petrovics Vivien, Szántai Emília, Bordás Kata)
Testnevelő tanár: Lugosi Zoltán
Egyéni: 1. Gergely Amanda; 2. Tarányi Zsófia, 3. Szűcs Regina; 4. Kocsis Zsófia; 5. Gyuris Valentina (Villány); 6. Harkai Anna (Kecskemét)
III–IV. korcsoport „A” kategória – lány egyéni
1. Mihály Hanna; 2. Novák Márta (mindketten: Bornemissza Péter Általános Iskola, Budapest)
III–IV. korcsoport „B” kategória – lány csapat
1. Kossuth Lajos Általános Iskola (Budapest)
2. Bocskai István Általános Iskola (Radványi Petra, Horváth Rita, Hetrovics Emese, Lőrincz Márta, Nagy Martina, Mátrai Anita)
3. Újváros Téri Általános Iskola (Ózd)
Egyéni: 1. Sárközi Bettina (Kossuth Lajos Általános Iskola – Budapest); 2. Fábián Alma (Újváros Téri Általános Iskola – Ózd); 3. Kovács Eszter (Jáki Nagy Márton Általános Iskola – Ják); 4. Kovács Barbara (Kecskemét) és Lőrincz Márta (Bocskai István Ált. Isk, Debrecen); 6. Papp Katalin (Jáki Nagy Márton Általános Iskola – Ják)
A Bocskai István Általános Iskola testnevelő tanárai: Papp Szilvia és Nagyné Dudik Tünde.