Húsvét – Formatex: 4-5 ezer forintot költenek játékra a magyarok az idén húsvétkor

Budapest – Idén átlagosan 4-5 ezer forintot szánnak játékra és ajándékokra a húsvéti ünnepekkor a magyarok a Formatex Kft. felmérése szerint.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény idézi Borhi János ügyvezetőt, aki elmondta: a játékboltok éves forgalmunknak 14 százalékát is elérhetik húsvét előtt, 6 százalékát pedig a webáruházon keresztül.

A kft. szerint a játékboltok folytatják dinamikus növekedésüket a válságból való kilábalás után. A Formatex tavalyi éves forgalma közel 10 százalékkal nőtt a 2014-es évi forgalomhoz képest: 3,56 milliárd forintról 3,9 milliárd forintra. A cég tulajdonában lévő Játéksziget kiskereskedelmi hálózatban pedig 1,4 milliárd forintról 1,462 milliárd forintra nőtt az éves forgalom 2014-ről 2015-re.

A Formatex felmérése szerint a szülők az édességek mellé a játékok közül táblás játékokat és építőjátékot vásárolnak legszívesebben húsvétra, illetve ügyességi és sportjátékokkal lepik meg a gyerekeket. Kézműves és barkács játékokkal a szülők egyharmada örvendezteti meg gyermekét, babás-állatos szerepjátékra pedig közel ötöde költ. A távirányítós játékok és a mobiltelefonok, táblagépek a szülők 15-16 százalékának körében népszerű húsvéti ajándékok, a többségük ezeket inkább karácsonyra vagy születésnapra tartogatja – közölték.

– MTI –

Címkék: , ,







hirdetés