Hűsítő vízpermet az „ördögi medencékben”

Akt.:
Hűsítő vízpermet az „ördögi medencékben”
© Fotó: Magánarchívum
Afrika – Az emberi tényezők újdonságai és a Viktória-vízesés szivárvány látványa Zambiában és Zimbabwében.

Zambia kelet-afrikai ország, amelynek nincs tengerpartja. Neve a Zambézi folyó nevéből ered. Északkeleten Tanzániával, keleten Malawivel, délkeleten Mozambikkal, délen Botswanával és Zimbabwével, nyugaton Angolával, míg északon a Kongói Demokratikus Köztársasággal határos.

Nagy ország a maga 752 614 négyzetkilométeres területével, hazánknál például nyolcszor nagyobb. Zambiának körülbelül 14,6 millió lakosa van. Fővárosa Lusaka, ami 7063 kilométerre van Budapesttől.

Az ország a világ legszegényebb országának számít. Rendkívül magas a munkanélküliség, a lakosság 70 százalék él napi 1,25 dolláros szegénységi küszöb alatt. Az oktatás csak 7 éves korig ingyenes, így a tanulók többsége ezt követően kimarad az oktatásból. Fő bevételi forrás a rézbányászat és a turizmus. A 19. század végén lett a terület brit gyarmat. A függetlenné válása előtt Észak–Rodézia volt az ország gyarmati neve. Zambia 1964-ben vált függetlenné, addig Észak-Rodézia néven volt ismert (Dél-Rodéziából lett Zimbabwe).

Fülig érő mosoly

Körutunkat Johannesburgból repülővel, majd Zambiában autóbusszal folytattuk. Az út menti növényzet hasonlít a magyarországihoz. Még ha nem is ugyanazok a fajták találhatók itt, az összkép mindenképp emlékeztet az otthoni vegetációra. A megművelt terület nagy része kukoricával van bevetve. Amikor egy-egy falu mellett haladunk el, az emberi tényező tartogat némi újdonságot számunkra. Asszonyok kosarakat hordanak a fejükön, pocsolyákban mosnak, a gyerekek az út szélén játszanak, a férfiak közül sokan az út mellé kitett zsákokból faszenet árulnak.

Elhaladt mellettünk egy távolsági busz, ami valójában egy platós teherautó volt. Áru gyanánt végtelen számú iskolás gyerekkel megpakolva, akik fülig érő mosollyal integettek, ahogy „elfüstöltek” mellettünk.

„Vízfüggöny”

A livingstoni szállásunk közvetlen közelében volt a Viktória Vízesésnek, ezért már a megérkezésünk után elindultunk felfedezni a „A Füstölgő Mennydörgést”. A Viktória vízesés, a 2600 kilométer hosszú Zambézi folyó körülbelül fele útján található. Bár sem a világ legmagasabb, se nem a legszélesebb vízesése, 108 méteres magasságával és 1,7 kilométer szélességével a legnagyobb „vízfüggöny” versenyben övé az elsőbbség. Dr. David Livingstone, a híres Afrika kutató és misszionárius állítása szerint, első fehér emberként ő látta meg a vízesést 1855–ben, s elnevezte Anglia akkori királynőjéről. Az igazság azonban az, hogy előtte már több mint 100 évvel jártak erre portugál felfedezők és kereskedők.

Az élmény élvezete

Másnap Zimbabwében újra a fantasztikus Viktória-vízesésé volt a főszerep, az elmaradhatatlan szivárvány látványával, és a hűsítő vízpermettel.

A száraz évszakokban, amikor a víz mennyisége lehetővé teszi az „ördögi medencékben” fürdés közben is le lehet nézni a vízesésekre – hatalmas élmény így fotózni. Gyakori kérdés hogy honnan szebb, érdekesebb megnézni a vízzuhatagot: Zambia vagy Zimbabwe felől? Egyformán szép mindkét oldalról. Zimbabwe előnye annyi, hogy ott a turista infrastruktúra jobban kiépített az élmény élvezetéhez. Van azért még egy előnye Zimbabwénak: október és december között a száraz évszakban a Zambiai oldal teljesen kiszárad, míg a zimbabwei oldalon a vízesés ugyan gyérebb, de még így is látványos.

HBN–Becsi Etelka








hirdetés