Hús-vér sztori

Hús-vér sztori
© Illusztráció: AFP
Jó kiállású fickó. Bár nem annyira fickós, mint inkább mackós. Olyan hús-vér ember. Néha húsos, olykor véresT. Szűcs József jegyzete.

Merthogy foglalkozása húsipari termékek forgalmazásához köti. Bár most éppen egy csepp vér sem látszik patyolat tisztán fehér köpenyén. Amúgy nagyban utazik. Vagyis nem fagyasztott csirkelábat kézbesít online megrendelésekre. Hanem méretes fél sertést vagy egy majdhogynem már-már túlméretezett sertéscombot cipel a vállán. De meg sem kottyan neki. A szokott mozdulattal, fél lábbal kinyitja a megcélzott üzlet ajtaját, s még profibb módon, egyetlen lendülettel a pultra helyezi a félszobányi sertésdarabot. Előírásszerűen melléteszi a szállítólevelet, meg a cerkát, s szemüvege mögül pislogva várja, hogy a bolt alkalmazottja átvegye, s kézjegyével igazolja a leszállított áru hiánytalan megérkeztét. Ám az eddig oly magabiztos hősünk kisvártatva elkezd megszeppenni. Ezt a szemüvege mögötti sűrű, zavart pislogása közvetíti felénk. Ami egyben azt is sejteti, hogy itt valami történni fog. S valóban. Ekkor jön el ugyanis a kisember, a született pechvogel, az utca emberének, sőt az utcáról bejött utca emberének tragédiáját kiteljesítő pillanat. Miközben ő ugyanis hiába nézeget a szemüvege mögül, nem látja azt, amit mi igen. Nem konstatálja azt a sajnálatos tényt, hogy a sertésalkatrészt rossz helyre, egészen pontosan egy optikai üzletbe cipelte be a szállítójárműről. Ennél fogva ebben, a hentesüzlettel bizonyára szomszédos boltban csapta a pultra a jelen lévő eladó és vásárló hölgyek, valamit a vitrinekben díszelgő szemjavító eszközök legnagyobb megrökönyödésére.

Idáig tart az okulárét forgalmazó cég klipjének sztorija. A reklámfilm természetesen azt sugallja, hogy ha a húsipari szakmelós náluk vette volna meg (még most sem késő!) szemüvegét, nem érte volna ilyen kínos malőr. A döbbenetesen jó kis alkotásban az a legdöbbenetesebb, hogy akár az élet is írhatta volna. Magam legalábbis valamikor tanúja voltam egy kísértetiesen hasonló esetnek. Természetesen ugyancsak egy optikai szakbolt volt a helyszín, ahol egy úriember egyből orrnyergén tartotta frissen vásárolt szemüvegét. S indultában még lelkesen nyugtatta az eladó hölgyet, hogy mennyire jól lát az új lencsékkel. Majd végleg hátat fordítva a pultnak, megindult az ajtóhoz kétségkívül hasonlatos kirakatüveg felé, hogy azon keresztül távozzék az üzletből… A fent vázolt, kiváló filmszkeccset, azt hiszem, mindenki szívesen nézegette hónapokig a debreceni buszok belső monitorjain. Hisz napjaink audiovizuális népművészetének kiemelkedően szellemes darabja, amely akár a reklámfilmek legrangosabb díját is bezsebelhetné az ezen műfajnak szentelt filmfesztiválokon. Kár, hogy az alkotók és szereplők nevét nem közölték velünk, hisz nagyon is megérdemelték volna. S még nagyobb baj, hogy azóta levették a műsorról. Visszaadva a monitort a közhelyes, sablonos, azonnal (el)felejthető társainak.

– T. Szűcs József –








hirdetés