Hurrá, táborozunk!

A nagy CEU-mizéria politikai sodrása közepette azért ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egyébként zajlik az ország normális élete, hoznak döntéseket, írnak ki pályázatokat. Például az emberminisztérium közzétette az első Erzsébet-táboros pályázatát. Kovács Zsolt jegyzete.

Első reakciómként rögtön egy gyermekkori emlékem ugrott be, amikor talán nyolcévesen Sárospatakon táboroztunk, és az egy hét ötven forintba került. Az utána következő években jöttek sorban a táborok, Börzsöny, Szarvaskő, Balatonkenese és Moszkva. Mind bagóért, még az akkori keresethez képest is. Azok is támogatottak voltak, csak akkor nem Erzsébetről, hanem úttörőről nevezték el. Az pedig, hogy miről szólt a tábori nóta, az éppen úgy a rendszer sajátja volt, mint ahogy talán a mostani dalok témája is az. Na jó, hagyjuk a politikát, oly csekélység, hogy szót sem érdemel; csak azoknak minden, akik azt csinálják. Tőlük azonban azt kérem, hogy támogatott táborokból soha ne fogyjunk ki, hiszen azok még a leggazdagabb országokban is vannak. Pluszkérés: bennük az ellátás színvonala folyton emelkedjen, mert az már egy fontosabb dolog következménye.

– Kovács Zsolt –