Hunyadiakból „vizsgáztak” a Benedekben

Hunyadiakból „vizsgáztak” a Benedekben
Debrecen – Makói győzelem, bocskaikerti ötödik hely az iskola versenyén.

Az ország minden megyéjéből mintegy négyszáz 6-8. osztályos tanuló vett részt Benedek Elek Általános Iskola által meghirdetett idei történelem- és műveltségi vetélkedőn, amely már a tizenötödik volt a sorban.

A Nemzeti Tehetség Program keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatását is élvező verseny ebben a tanévben „A Hunyadiak kora” címmel a XV. századi Magyarország történetét dolgozta fel. A négytagú csapatoknak decemberben kezdődött a verseny, és 2 írásbeli fordulót követően került sor a legjobbak kiválasztására, akik a május végi a döntőben mérték össze tudásukat. Elsősorban történelem, mellette irodalom, művészetek, egyetemes kultúra, tudomány és technika témakörökben kutattak, rejtvényeket, térképeket rajzoltak, korabeli leveleket és krónikákat írtak, valamint játékos és kreatív feladatokat oldottak meg. Megemlékezhettek Hunyadi János törökellenes harcairól, Hunyadi Mátyás uralkodásáról, a humanizmus és a reneszánsz kialakulásáról, magyarországi elterjedéséről, illetve emlékeiről.

Négyen a megyéből

A legjobb 13 csapat közé, az öt hónapig tartó versenysorozat döntőjébe Hajdú-Biharból a nádudvari, az esztári, a bocskaikerti általános iskolák és a házigazda Benedek Elek iskoláé jutott be. A legeredményesebbnek a makói Kálvin Téri Református Általános Iskola, valamint a sellyei Kiss Géza Általános Iskola és Zenei AMI gárdája bizonyult. Megyénkből 5. helyezésével a bocskaikerti Német László Általános Iskola csapata szerepelt a legjobban.

HBN








hirdetés