Hová lett szüzessége?

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: telegraph.co.uk
A talán sokakat érdeklő kérdésre a napokban kaptunk (helyszíni) választ. Amely engem különösen elkeserített, merthogy éppen most határoztam el, hogy a megszokott mezítlábas (fapados) étolaj helyett legközelebb jóval drágább, de a reklámjai szerint egyszersmind jóval egészségesebb extraszűz olívaolajat vásárlok. T. Szűcs József jegyzete.

Nem mintha szórhatnám a pénzt, de olyan kevés olajat használok, hogy eleddig a flakon második felét rendszeresen csak agráripari célokra (a nyikorgó kerti talicska megkenésére) használhattam fel. Merthogy rendszeresen megavasodik a palackjában, mire sorra kerülne. Így pedig talán mégis megérné extra szűz olívaolajat vennem. Hisz annak egyedülálló beltartalmi értékei, meg az ára, arra sarkalnának, hogy még megszagosodása előtt étkezésimhez használjam fel az egész üveggel.

Hittem mindeddig. S talán továbbra is hiszem, ha véletlenül nem olvasom egy olaszországi helyszíni riportban, s a hozzá kapcsolódó szakvéleményekben, hogy az általam is kiszemelt márkák annyira nem szüzek, hogy még az sem bizonyos, hogy nagyobb részét olajbogyóból nyerték. Ha pedig mégis abból, akkor az ottani kistermelők szerint, (akiktől a nagy márkák felvásárolják a minőségi alapanyagot), a kevés kiváló minőségű olajbogyót a tárolás, szállítás során óhatatlanul megromló termésszemekkel, vagy gyanús eredetű, de szintén szemétre való gyümölcsmaradvánnyal keverik össze. És ezt a már-már gusztustalannak nevezhető elegyet préselik ki. Ám még így sem elég a lé, ezért más eredetű (napraforgó, repce, afrikai növények) stb.) olajokkal keverik össze. Merthogy a világ érdeklődése és vásárlási kedve a nemes, extrán szűz olajnedű iránt annyira megugrott, hogy olyan mennyiséget adnak el belőle, amennyit egyszerűen nem lehet előállítani. A meglévő ültetvények ugyanis nem termelnek annyit. Még akkor sem, ha az utolsó cseppet is kipréselik a bogyókból. Ráadásul az utólagos olajszüziesítési mechanizmusról a legkülönbözőbb hatóságokig bezárólag mindenki tud. Kivéve néhány millió, hozzám hasonlóan naiv, palira vehető vevőt, aki potenciális vásárlójuk lehet.

Sajnos a magyar vevők egy része, mint jómagam, olajügyben (is) most jött lett a konyháját díszítő falvédőről. Ha ugyanis azt olvassuk egy világcég termékén, amit ráírnak, akkor eszünkbe sem jut kételkedni abban, hogy mégsem annyira extra, szüzessége sosem volt (valódi), s a bogyó, amelyből nyerték, jobb esetben inkább szotyolára emlékeztet, mint olívabogyóra. Tapasztalati úton sem tud többségünk erre a kegyes (kegyetlen?) csalásra rájönni, hisz jó pár mai generáció még csak nem is étolajon, hanem zsíros kenyéren cseperedett felnőtté.

Bár azért az élelmiszeripari multik, amelyek persze nem szorulnak rá, így helyettük inkább az igazság védelmében, tegyünk egy megjegyzést. Mely szerint alighanem az is igaz, hogy a világ mezőgazdasági országaiban azért akadnak olyan kistermelők, akik maguk sem szentek. S korántsem szűkmarkúak a vegyszerek, köztük veszélyes mérgek használatával, ha az a tét, hogy minél tetszetősebb, eladhatóbb terméket vihessenek a piacra. Ezért minden tiszteletem azoké, akik valóban a természet, s szinte csak a természet, életerejét árulják portékájukba sűrítve. Úgyhogy magam már megelégelnék egy nem annyira extra, de valahogyan mégiscsak szűzies étolajjal is, ha biztosan tudnám róla, hogy a konyhámban szintén árta(lma)tlan marad. Legalábbis egy ideig…

– T. Szűcs József –








hirdetés