2011.10.16 12:56; Frissítve: 2011.10.16 12:56


Hosszú lehetett az ingyenes buszút Debrecenből…

Hosszú lehetett az ingyenes buszút Debrecenből…
Szuperrangadó – magyar szinten legalábbis biztosan illett ez a kifejezés a szombat délutáni DVSC-TEVA-Győri ETO FC összecsapásra, melyet az OTP Bank Liga tizenkettedik fordulójában rendeztek meg a Nagyerdőn.

alt hiba beküldése

A két gárda a tabella első két helyét foglalta el, a Loki veretlenül állt az első pozícióban, egy ponttal lemaradva loholt a nyomukban a Rába-parti egylet.

A találkozó felvezetése gyanánt mindkét edző a másik együttesét dicsérte, ám azt sem felejtették el hangsúlyozni, hogy természetesen a három pont megszerzése a céljuk. Csertői Aurél nem számított az eltiltását töltő Djordjevicsre, a másik oldalon viszont örömmel tölthette el a szakmai stábot, hogy kisebb sérülése után visszatért a védelem tengelyébe Mészáros Norbert és Dajan Simac is.

Az erő legyen veletek -utalt a Star Wars szellemiségére a hazai B-közép drapériája, de a déli oldalon található lelátókon is látványos élőkép gyönyörködtette a szemet.

Bólints, Simac!

Tapogatózással kezdődött az összecsapás, érezhető volt, hogy mindkét együttes tart a másiktól, az ETO kissé zártabban futballozott, mint egyébként megszokhattuk tőle, a Loki pedig kereste a fogást ellenfelén. Aztán a tizedik percben majdnem meg is találta: Selim Bouadla remek cselt követően Szakályhoz játszott, ám a piros-fehérek csapatkapitánya ajtó-ablak ziccerben a bal kapufa mellé pörgetett! Válaszul a Győr is eljutott néhányszor Novakovics kapuja elé, de a Loki portása magabiztosan védte ketrecét.

A 21. percben aztán talpra ugrott kilencezer ember, ugyanis Bouadla szögletét Dajan Simac fejelte szép mozdulattal a hálóba. A vendégek rögtön magasabb sebességre kapcsoltak és időnként helyzetekig is eljutottak, de ki is hagyták azokat. Pont úgy, mint Kulcsár a másik oldalon, senkitől sem zavartatva elhamarkodottan mellé lőtt a kapuval szemben állva.

A félidő vége a Győré volt, de a lehetőségek kimaradtak a hazai kapu előtt, ezért egygólos előnnyel vonulhattak pihenőre a debreceniek.

Hullámzás, ollézás

A szünet után hamar rendezte a sorokat a DVSC-TEVA és újra kezébe vette az irányítást. Nagy elánnal küzdött mindkét csapat, a vizes füvön egymást érték a kőkemény párharcok. A játékra a Loki „talált rá” hamarabb, de még hogy! Egy pompás akció végén, Bódi-Korhut-Kulcsár csiki-csukit követően már kettővel robogott a Lokomotív. A vendégeken lehetett látni, ezen a délutánon nem tudnak újítani és a második találat után a hitüket is elvesztették Völgyiék.

Az utolsó percekben hullámzott és ollézott a tömeg, ami valljuk meg, elég ritkaság Magyarországon. Ez a DVSC azonban maximálisan rászolgált minden elismerésre és a cívisvárosi drukkerek joggal bizakodhatnak abban, hogy ez még messze nem a csúcs a csapat számára.

A győri szurkolókat pedig az ingyen fuvar és a grátisz belépők ellenére sem irigyeljük, vélhetően hosszú út vezetett számukra hazafelé egy viszonylag simán elbukott rangadót követően…

 

DVSC-TEVA – Győri ETO FC 2-0 (1-0)

Debrecen, 9500 néző. Vezette: Bognár (Erős, Lémon)  

DVSC: Novakovics – Nagy Z., Simac, Mészáros, Korhut – Bódi (Dombi 89.), Varga, Bouadla, Szakály – Kulcsár (Yannick 82.), Coulibaly (Nikolic 65.)

Győr: Sztevanovics – Babics, Sztanisics, Szabó O., Völgyi – Dudás, Ji-Paraná (Ceolin 69.), Pilibaitis, Tajkovics, Dinjar – Aleksidze (Ahjupera 69.)

Gól: 1-0 Simac (21.), 2-0 Kulcsár (55.)

Sárga lap: Völgyi (23.), Bódi (37.), Korhut (48.), Bouadla (51.), Trajkovics (56.), Dinjar (67.), Varga (82.)

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Betti, a nap szépe

Barbi 19 éves miskolci végzős diáklány. A fotózás napján ünnepelte születésnapját, de a fotókat ő küldi ajándékba barátjának és Mininek.
tovább »


Login2