2012.04.5 07:42; Frissítve: 2012.04.5 07:43


Hosszabbításban kapott ki a Factum

Hosszabbításban kapott ki a Factum
Kosárlabda - Egy hosszúra nyúlt mérkőzéssel búcsúztatták a 2011-12-es idényt a debreceni kosarasok.

alt hiba beküldése

Schachtner zsákolásával kezdődött a szinte tét nélküli Factum Sport DebrecenPaksi ASE mérkőzés, a kosárlabda NB1/A 26. – egyben záró – fordulójában. Ám a debreceniek nem sokáig örülhettek, ugyanis a vendég paksiak, ahogyan az várható volt, hamar magukhoz ragadták a vezetést. A hajdúságiak nem adták könnyen magukat, nem engedték, hogy az ASE meglógjon, és a negyed végére ismét szorossá vált a találkozó egy 8-0-s hazai széria következtében.

 

 

A második játékrészben tartott a Factum szárnyalása, a negyed elején átvette a vezetést a debreceni alakulat és a nagyszünetben meglepetésre 7 pontos hazai előnyt mutatott az eredményjelző. A félidőt követően is megmaradt a Factum lendülete, amit a vendégek hármasokkal próbáltak megzavarni, de az addigi 15 próbálkozásból mindössze 3 volt sikeres. A debreceniek a palánk alatti birkózásba menetek inkább bele, Schachtner és Szabó is eredményes tudott lenni, ami igaz a lepattanók terén is, amit hatékonyan gyűjtögettek a debreceniek. A játékrész második felében kezdett magára találni az ASE, minimálisra dolgozta le hátrányát, majd ismét villantak a hazaiak és 5 pontra sikerült növelni az előnyüket. A záró negyedben aztán nagyobb fokozatra kapcsolt a Paks és a Vojvoda, valamint Kovács vezérelte vendégek a mérkőzés hajrájára ledolgozták hátrányukat, így hosszabbításra került sor. A ráadást jobban bírták erővel a vendégek és a végén joggal örülhettek 9 pontos győzelmüknek.

HBN-PZ

 

Factum Sport Debrecen – Atomerőmű SE 92-101 (17-20, 22-12, 18-20, 22-27, 13-22)

Oláh Gábor utcai Sportcsarnok,

V.: Valovics I. dr. Jakab L. Jurák K. (Toók)

Factum Sport: Ingram 29/6, Tóth G. -, Moore 19, Schachtner 24/6, Szabó M. 18 Cs.: Stretea -, Papp T. -, Kaluha -, Kovács I. 2.

Paksi ASE: Kovács Ák. 24/12, Vojvoda 26/12, Körtélyesi 3, Morgen 9/3, Tóth Á. 14 Cs.: Frost 13, Kerpel-Fronius -, Kámán 12/9.

Kipontozódott: Körtélyesi (43.)

 

Minden, ami Factum

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2