Nagyvilág

2008.05.11. 20:34

60 éve született Izrael - konferencia a Hit Parkban

<p>Izrael magyarországi nagykövete szerint Izrael állama a XX. század egyik legnagyobb sikertörténete.</p>

A holokauszt hamvaiból egy demokratikus államot hoztak létre, amely a világ országai közül vezetővé vált a tudomány, a technika területén. Aliza Bin-Noun erről egy budapesti konferencián beszélt vasárnap - hangzott el az ATV Híradójában.

Izrael születésének 60. évfordulója alkalmából rendezték a konferenciát vasárnap a Hit Gyülekezete Hit Park nevű budapesti csarnokában. Az ünnepen megemlékeztek azokról, akik segítettek az ázsiai ország építésében és megvédésében.

A nagykövet emlékeztetett: a volt szovjet államok közül Magyarország volt az első, amely felújította a diplomáciai kapcsolatot Izraellel. A két ország közti kapcsolat azóta javult, és ezt a Hit Gyülekezete is nagyban segítette. "A gyülekezet tagjai ebben az évben is mindent megtettek, hogy elérjék az izraeli közösségeket, barátságukat és szeretetüket ajánlották fel". Az elmúlt évben pedig egyedül ez a közösség üdültetett olyan gyerekeket, akik a Gázai övezetben támadásokat szenvedett településeken laknak - mondta beszédében Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet.

A Hit Gyülekezete vezető lelkésze szerint egy keresztény embernek szeretnie kell Izraelt és a zsidóságot. "El vagyunk kötelezve, hogy az antiszemitizmus ellen harcoljunk, és kiváltképp a keresztény antiszemitizmus ellen fogunk küzdeni a jövőben is" - mondta beszédében Német Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!