Magyarország

2008.10.15. 09:08

Gyurcsány Ferenc: az idei intézkedéseknek nem lesznek szociális hatásai

<p>A miniszterelnök szerint fontos lenne a mostani helyzetben, hogy egy ilyen összefogáson, mint a nemzeti csúcs, ott legyen a köztársasági elnök, aki az ország egységét szimbolizálja - mondta a miniszterelnök a TV2 Tények Este című műsorában kedden.</p>

A RTL Híradónak adott keddi interjújában leszögezte, hogy a szombatra összehívott egyeztetésnek ennek ellenére is van értelme, hiszen egy asztal köré fog összegyűlni Magyarország vezetőinek olyan széles köre, amelyre sok éve nem volt példa.

Szerinte a csúcson esetlegesen az euró bevezetésének céldátumáról születhetne egyezség. Gyurcsány Ferenc azt is mondta, hogy nem lesznek szociális hatásai azoknak az intézkedéseknek, amelyeket idén hoznak a pénzügyi válság miatt.

Az RTL Híradónak adott interjúban a miniszterelnök elismerte: a nemzeti csúcsnak önmagában nincs felhatalmazása döntéseket hozni, de ott nem is ez, hanem az lesz a fontos, hogy egyezség szülessen. Ezután a parlament, a kormány vagy épp az Országos Érdekegyeztető Tanács meghozhatja majd a szükséges döntéseket.

A TV2-nek adott interjúban a miniszterelnök már önmagában a konzultáció létrejöttét is eredménynek nevezte. "Abban az országban, ahol az hír, hogy a különböző oldalakhoz tartozó emberek kezet fognak-e egymással vagy sem, akkor ha ezek az emberek leülnek egymás mellé és beszélnek, akkor az nagyon fontos" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

Az egyik kérdés, amelyben megegyezés születhet, az az euró bevezetésének céldátuma. Gyurcsány Ferenc ennek fontosságát az RTL Híradónak azzal indokolta, hogy a forintot könnyebb támadás alá venni, mint az eurót. Ám mint fogalmazott: nem azt mondja, hogy "holnap vagy holnapután" kell bevezetni, csak a dátumról lenne jó megállapodni.

A munkaadók azt vallják, hogy most se a bérekhez, se az adókhoz ne nyúljanak hozzá, a munkavállalók ezzel szemben a bérek növekedését szeretnék, az infláció felett is. A kormány pedig szintén növelné a béreket, igaz, csak az infláció mértékével megegyezően - mondta a miniszterelnök, majd hozzátette: bár mások az álláspontok, mindannyian megegyezésre törekednek.

Gyurcsány Ferenc leszögezte az RTL-nek adott interjújában, hogy annak, amit idén tesznek a hiány csökkentése érdekében, közvetlen vagy közvetett szociális hatásai nincsenek. A spórolás egyik elemeként említette például, hogy nem fognak most bevezetni egy új informatikai rendszert, amely az autópályákon a matricákat ellenőrzi. A jövő évi költségvetésben pedig például az Új Tulajdonosi Program leállításával szabadulnak fel milliárdok.

A TV2 műsorában pedig - reagálva a Veres János pénzügyminiszter szombati kijelentésére, mely szerint a spórolásban a szociális kérdések sem tabuk - elmondta: ez önmagában nem jelenti azt, hogy valami történne a 13. havi nyugdíjjal, de folyamatosan vizsgálják azokat a költségvetési tételeket, amelyek korábban tabunak számítottak.

A kormányfő szerint a parlament elfogadja majd az új költségvetést, ebben a kérdésben minden korábbinál optimistább. "Szerintem nincs az a parlamenti párt, aki ilyenkor előrehozott választásokat szeretne" - fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!