Hortobágyi Lovasnapok a következő hét végén

Hortobágyi Lovasnapok a következő hét végén
Hortobágy – A lovasszámok sokasága mellett színpompás kísérő rendezvényeket is lebonyolítanak.

Immár 46. alkalommal tartják meg július 6-7-én a Hortobágyi Lovasnapokat a mátai lovaspályán és környezetében. Az országos hírű rendezvény nemcsak azoknak tartogat élményeket, akik először keresik fel, hanem azoknak is meglepetéseket, akik már többször gyönyörködtek a lovasszámok sokasága mellett színpompás kísérő rendezvényeket felsorakoztató eseményben.

A X. Díjugrató Derby és a XIX. Országos Csikósbajnokság szereplői mellett a díjlovasok, a kettes fogatok, spanyol lovasiskolások, lovastornászok, pusztaötösök, pónigaloppozók versenyeinek és a huszárok virtuskodásainak tapsolhatnak az érdeklődők. S, hogy a kétnapos program egyes versenyszámai között se unatkozzanak a látogatók, arról a honfoglaláskori lovastábor, a karikásostoros tábor és a baranta bemutató gondoskodik. Nem maradhat el az országos népművészeti és kézművesvásár sem.

HBN