2011.11.14 12:37; Frissítve: 2011.11.14 12:37


Hortobágyi Labdarúgó Sportegyesület: Lelkes foci van, pálya nincs

A megye III-as bajnokságban szereplő hortobágyi csapat szinte teljesen önerőből tartja fent magát.

A Hortobágyi Labdarúgó Sportegyesület hosszú idő után ebben az évben nevezett be újra megyei labdarúgó bajnokságba. A megye III. jelenlegi tizedik helyezett egyesületének szakosztályvezetője, Bálega János szerint a körülményeiket figyelembe véve elégedettek lehetnek eddig mutatott teljesítményükkel.

– Az elmúlt hat évben nem működött a labdarúgó „részlegünk”, 2010 novemberében kezdtünk neki az előkészületeknek, és több mint tíz edzőmeccsel a hátunk mögött augusztusban vágtunk bele a megyei harmadosztály őszi szezonjába. Körülbelül harminc fő alkotja a bő keretünket, ebből az aktív mag tizennyolc-húsz játékos, akik maguk is hozzájárulnak a fennmaradáshoz szükséges költségekhez, amire azért van szükség, mert önerőből működtetjük egyletünket a szülők, családok, illetve néhány vállalkozó támogatásával. Tehát ezek tudatában azt gondolom, mindenképp büszkék lehetünk a csapat eredményeire, illetve magára a tényre, hogy Hortobágyon van csapat – tudtuk meg Bálega Jánostól.

„A grund”

– Mivel nincsen pályánk, a szövetség beleegyezésével minden mérkőzésünket idegenben játsszuk, ami nem könnyű, hiszen a benzin árát is saját magunknak kell összedobni. Az edzéseket egy régi játszótéren tartjuk, amit magunk között csak „grundnak” hívunk. Ez a terület egy fél futballpálya területét teszi ki, tele van lyukakkal, buktatókkal, tehát nem egyszerű rajta tréningezni. Jelenleg alakítunk ki egy hatvanötször százméteres sportpályát, és a tervek szerint a tavaszi idényt már azon kezdenénk. Egyébként két éven belül szeretnénk olyan szintre eljutni, hogy az élmezőnyhöz tartozzunk, illetve idővel egy szintet ugrani, és a megye II-ben megmérettetni magunkat – ismertette terveiket a szakosztályvezető.

HBN–SZADÓ


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Úszó Eb: Kis Gergő nagy napja volt
Úszás - Ismét egy eseményekben gazdag napon túl – hét magyar úszó rukkolt elő döntőt érő [...] tovább »
FIFA-kongresszus – Blatter: erős és egységes a FIFA
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Ismét erős és egységes a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) [...] tovább »
Monacói Nagydíj – Kiss Pál Tamás második lett a GP3 első futamában
Budapest/Monte-Carlo, 2012. május 25., péntek (MTI) - Kiss Pál Tamás a második helyen végzett, a Forma-1-es [...] tovább »
AEC – Elindult az Afrika-kerülő vitorlásverseny felvezető szakasza
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Kezdetét vette pénteken a magyar szervezésű Afrika-kerülő [...] tovább »
EURO-2012 – Szigorúbb látogatási szabályok az auschwitz-birkenaui múzeumban
Varsó, 2012. május 25., péntek (MTI) - Szigorítja a látogatási szabályokat az auschwitz-birkenaui múzeum a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés