HÖOK: módosulhat a hallgatók tanulmányi átlag szerinti átsorolásának feltételei

HÖOK: módosulhat a hallgatók tanulmányi átlag szerinti átsorolásának feltételei
© Illusztráció: Getty Images
Budapest, 2015. szeptember 25., péntek (MTI) – Módosulhat a hallgatók tanulmányi átlag szerinti, önköltséges képzésre történő átsorolása, a pénteki szakmai egyeztetésen a felek abban maradtak, hogy 2,25-ös illetve 2,5-ös átlagot határoznak meg először, és ezután évente 0,25-ös emeléseket építenek be – közölte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnöke pénteken az MTI-vel.

Gulyás Tibor, a szervezet elnöke – aki előremutatónak ítélte a tárgyasokat – az MTI-nek elmondta: az államtitkársági javaslat 3-as és 3,5-ös súlyozott átlagokban határozta meg tudományterületenként az állami ösztöndíjas képzés folytatásának feltételeit. (A bölcsészet, művészet, művészetközvetítés, pedagógia, sporttudomány, illetve társadalomtudományi ágazatba tartozó szakokon minimum 3,5-ös súlyozott tanulmányi átlagot kell elérni. Az ingyenes hely megtartásához 3-as átlag kell orvosi, műszaki, közigazgatási, jogi, informatikai, gazdasági, természettudományos és agrár szakokon.)

Jelezte: a HÖOK egyetért minden, a minőség irányába mutató javaslattal, azonban ez az előterjesztés az elnökség egyöntetű véleménye szerint túl magas értékeket fogalmaz meg.

Ezért elemzéseket végeztek arra vonatkozóan, hogy az átsorolás milyen hatásokat váltott ki eddig és milyen hatást válthat ki egy ilyen döntést követően. Arra a következtetésre jutottak, hogy a fokozatosság elvét kellene követni itt is, ahogyan az a ponthatárok emelésekor is történt – ismertette.

Az elnök közlése szerint a pénteki egyeztetésen abban maradtak, hogy 2,25-ös, illetve 2,5-ös átlagot határoznak meg először, majd ezt követően évente 0,25-ös emeléseket építenek be. Ahol 3-as átlagot terveztek ott lesz 2,25, és ahol 3,5-et ott 2,5.

Az eredményeket és a további várható tendenciáikat évről évre folyamatosan felülvizsgálja a Felsőoktatási Kerekasztal – tette hozzá a HÖOK elnöke.
Gulyás Tibor kitért arra is, hogy a ponthatárok alsó határának emelése az idei év értékelése alapján nem folytatódik, marad a 280 pont, amit már ez a módosító csomag is tartalmaz. A további emelés az elemzések alapján nem jelentett volna kifejezett minőségi növekedést és előrelépést, viszont az intézmények komoly károkat szenvedhettek volna – állapította meg, hozzátéve: ez az egyeztetés biztató volt abban a tekintetben is, hogy más területen hasonló felülvizsgálattal éljenek.

Az előterjesztés egyik fontos része a Klebelsberg ösztöndíj utalásával kapcsolatos szabály módosítása is. A HÖOK elnöke közölte: a tavasszal kialakult helyzet óta sürgették azt a megoldást, amely nagyobb kiszámíthatóságot és biztonságot jelenthet a hallgatóknak. Így fogalmazódott meg az egyösszegű utalás, melynek célja, hogy minél hamarabb a teljes összeghez hozzá tudjanak jutni a hallgatók.

Az egyeztetés eredményeképpen a hallgatói képviselet szavazati joggal vehet részt a Duális Képzési Tanácsban, a nemzetközi akkreditációs eljárásokban pedig résztvevőt delegálhat.

Tájékoztatása szerint olyan fontos kérdésekről is szó esett a tanácskozáson, mint a szakmai gyakorlati helyek ellenőrzése. A HÖOK kifejezett kérése volt annak garantálása, hogy az intézmények megfelelő számban biztosítsák a gyakorlati helyeket és azok folyamatos ellenőrzés alatt álljanak.

A pénteki egyeztetésen részt vett a Felsőoktatási Államtitkárság és a HÖOK mellett az Országos Doktori Tanács, a Doktoranduszok Országos Szövetségének, a Magyar Rektori Konferenciának és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének képviselője.

– MTI –








hirdetés