Honvédségi művésztehetségek a vajai alkotótáborban

Honvédségi művésztehetségek a vajai alkotótáborban
© Fotó: Bocskai István Lövészdandár
Vaja – Hagyományteremtő szándékkal nyitotta meg kapuit az I. Vajai Honvéd Művésztelep a Vay Ádám Múzeumban a hét folyamán.

A vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális és Rekreációs Igazgatóságának szervezésében, a Vay Ádám Múzeum Baráti Körének és Vaja Város Önkormányzatának támogatásával vált lehetővé, hogy az MH 5. Bocskai István Lövészdandár alkotói részt vegyenek a táborban, hogy kibontakoztassák és fejlesszék művészi képességüket. A Magyar Honvédség életében már hagyománnyá vált, hogy alkotótáborok, valamint pályázatok útján kapnak támogatást azok a katonák és honvédségi közalkalmazottak, akik képzőművészeti tehetségükkel szolgálják a magyar katonakultúra hagyományait. A művésztelep nyolc résztvevője Tamus István grafikusművész irányításával vetette bele magát az alkotó munkába augusztus utolsó hetén.

A megnyitó ünnepségen Nagy Csaba tárogatóművész kurucz dallamokkal köszöntötte a tábor résztvevőit. Ezt követően Tisza Sándor, Vaja polgármestere, Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés alelnöke, Molnár Sándor, a Vay Ádám Múzeum vezetője és Polyák András alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár törzsfőnök-helyettese köszöntötte a művésztelep alkotóit.

Tisza Sándor polgármester utalt az elmúlt években megfigyelhető fejlődésre a városban és hangsúlyozta, hogy ez a honvéd művésztelep hiánypótló az alkotótáborok sorában.

Polyák András alezredes beszédében kiemelte: a tábor kiváló lehetőség arra, hogy bemutassa azokat a katonákat és honvédségi dolgozókat, akik szabadidejükben a képzőművészet valamelyik ágában alkotnak. A megnyitót Nagy Csaba tárogatóművész előadása zárta, majd az alkotók megkezdték a kéthetes alkotómunkát. Az alkotótábor szeptember 3-án helyi kiállítással zárul. Az MH BHD Kulturális és Rekreációs Igazgatóság az elkészült alkotásokat a magyar kultúra napján, Budapesten a Honvéd Kulturális Központban fogja bemutatni.

A művésztelep vezetőjével és alkotóival készült interjúkat a ww.bocskai-konyvtar.hu oldalon olvashatják.

 – Tóth Andrea, Kis Ákos, Kiss Georgina –








hirdetés