Honvédelmünk ünnepén

Honvédelmünk ünnepén
© Fotó: Szalka Miklós
Debrecen – „Ezen a dicsőséges napon tisztelgünk a hazát hősiesen védelmező katona elődeink előtt.” Budavár 1849-es visszafoglalására, egyben a Honvédelem napjára emlékeztek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár debreceni Kossuth Laktanyájában.

E fényes haditettel, történelmünk egyik legszebb pillanatával, a dicsőséges tavaszi hadjáratot lezáró ostrommal a magyar honvédsereg elismerése a csúcsra ért. Ennek emlékére ezen a dicsőséges napon tisztelgünk a hazát hősiesen védelmező elődeink előtt. Ez a nap valóban méltó szimbóluma annak a közös ügynek, amelyet úgy nevezünk: honvédelem – hangsúlyozta Daróczy András őrnagy, a Bocskai-dandár pénzügyi főtisztje pénteken, a debreceni Kossuth Laktanya állománygyűlésén megtartott ünnepi beszédében.

Buda várát 1849. május 21-én, három hetes ostrom eredményeként, a magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként foglalta vissza a Görgei Artúr vezette magyar honvéd hadsereg.

Ez a dicsőséges nap a kormány döntése révén 1992 óta egyben a magyar honvédelem napja is. A pénteki, laktanyai ünnepségen dr. Ruszin Romulusz dandárparancsnok kitüntetéseket adott át

Az alkalom méltó szimbóluma a haza közös szolgálatának. Budavár 1849-es visszafoglalására, egyben a Honvédelem napjára emlékeztek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár debreceni Kossuth Laktanyájában.

Saját erőből

Az ünnepi állománygyűlésen Daróczy András őrnagy, a Bocskai-dandár pénzügyi főtisztje beszédében elmondta, hogy 170 évvel ezelőtt, 1849. május 21-én a 17 napos ostrom után a magyar hadsereg önmaga erejére támaszkodva visszafoglalta a budai várat, és a főváros ismét magyar kézre került. – Ezzel a fényes haditettel, történelmünk egyik legszebb pillanatával, a dicsőséges tavaszi hadjáratot lezáró ostrommal a honvédsereg elismerése a csúcsra ért. Ezért e dicsőséges napon tisztelgünk a hazát hősiesen védelmező elődök előtt.

Ez a nap valóban méltó szimbóluma annak a közös ügynek, amit úgy nevezünk: honvédelem – hangsúlyozta az őrnagy.

Kitüntetések

A megemlékezés második felében dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, a Bocskai-dandár parancsnoka elismeréseket adott át az állomány tagjainak.

MJ