- A Velenje Rally hogy sikerült számotokra?
Szántó Szabolcs: Jól hála a jó istennek. Nem volt olyan nehéz, mint az előző a Saturnus Rally. kevesebb kilométer volt. de a pályák jobban feküdtek a Hondának. Az időjárás nem vett a kegyeinkbe, szó szerint ömlött az eső, amely nem mértékben befolyásolta eredményeinket. De örülünk így a sikeres hatodik helynek a Mitropa – Cupában.
- A Szlovénia Velenje Rally után az Olasz Casentino Rallyn indulsz Juhász Csabival. Mit lehet tudni a pályákról?
Szántó Szabolcs: A rendező volt olyan kedves, hogy küldött belső kamerás felvételeket, amiket tanulmányoztunk. Megállapítottuk, hogy ezek a pályák kicsit hasonlítottak a magyar pályákhoz, és egyben úgy véljük, hogy fekszik a Honda tulajdonságainak.
- Eredmény tekintetében hol szeretnétek végezni?
Szántó Szabolcs: Arra számítok, hogy az előző versenyekhez viszonyítva, bízva a szervizcsapatban, szeretnénk az első tízben végezni a Mitropa Cupában. Melyhez némi szerencse is szükségeltetik figyelembe véve a váltakozó időjárást.
- Ha jól tudom magyar párosként Kádár Attiláék is indulni fognak. Milyen kint a versenyen a kapcsolat a magyar versenyzőkkel?
Szántó Szabolcs: Ugyan egyelőre kevesen indulnak, de nagyon jó a kapcsolatunk. Segítjük egymást, ahol csak tudjuk. Remélem ez változni fog, mert Magyarországon megszűnőben van a Rally.
- Te jó pár nemzetközi verseny vettél már részt. Olaszországban megfordultál-e már versenyzőként?
Szántó Szabolcs: Eddig csak nézőként voltam kint. Egy Rally VB-t, és Miglia Mille olasz bajnoki futamot néztem a kilencvenes évek derekán.
Köszönet a Támogatóinknak!
- Hajósi Miklós –